Szolgálat 20. (1973)
Tanulmányok - Szabó Ferenc: Jézus Krisztus, az Istenember
eseményekben és Jézus földi életében bennefoglalt krisztológiai elemeket. Egyrészt kiemeli azt, hogy a felmagasztalt Úr azonos a keresztrefeszítettel; másrészt pontosabban meghatározza Isten és Jézus Krisztus viszonyát. Tudatosítják a Fiú praeexistentia -ját: határozottan megvallják, hogy a Fiú öröktől fogva az Atyánál létezett és mindig isteni rangban volt. A Filip- piekhez írt levél 2. fejezetének Krisztus-himnusza bizonyára már az ősegyház liturgikus himnusza volt: ebben világos Jézus isteni mivoltának állítása. 3) Az ősi hit utolsó vonása: az újszövetség legrégibb szövegei, éppen kateketi- kai és kultikus jellegüknél fogva, nem tanúskodnak egészen világosan az említett doktrinális fejlődésről. Természetes az, hogy az első keresztény nemzedék inkább éli hitét, semmint a krisztológiai reflexiókra irányítja figyelmét. Rövid hitvallást formulák, imádságok, liturgikus felkiáltások (az apostoli levelekben sok ilyet találunk) az élő hit kifejezései, de nem tükrözik teljesen mindazt az eszmei teljességet, amit a rendszeresen kidolgozott reflexiótól elvárunk. 2. Jézus fokozatosan nyilatkoztatja ki istenfiúságát Miután röviden jellemeztük az ősegyház Krisztus-hitét, próbáljuk meg rekonstruálni a tanítványok húsvét-előtti hitét. Elsősorban a szinoptikusok tanúságtételére hivatkozunk, mert ezek (főleg Márk) mutatják be a názáreti Jézust úgy, ahogy kortársainak megjelenhetett. Természetesen, ismételjük, már ezekben is érezhető a húsvéti hit „visszahatása“. Ezzel mindig számolunk. Másszóval: módszerünk kicsit hasonlít a történetkritikai módszerhez; de ennél továbbmegy, mert nem csupán az exegéta és a történész szemével vizsgálja Jézus életének kiemelkedő eseményeit, hanem már a húsvét-utáni hit fényével is számol, amikor a Jézus-misztérium kinyilatkoztatását meg akarja ragadni. Amikor Jézus történeti alakjából kiindulva eljutunk Jézus Krisztus istenségének teljes felismeréséig, nem tesszük zárójelbe a hitet, de megkíséreljük rekonstruálni azt a történelmi helyzetet és folyamatot, amelynek során megszületett a Jézus istenségében való hit. Másszóval: tanúi akarunk lenni a Jézus-misztérium fokozatos kinyilatkoztatásának az apostolokkal együtt. Jézus embersége és történelmi léte az út istenségéhez. Egész misztériumának, személyének és küldetésének középpontja pedig nem más, mint az Atyához való viszonya, ezért főleg erre összpontosítjuk figyelmünket. Rögtön leszögezzük: Ha Jézus valóban az Isten Fia, tehát az Atya egyszülött Fia, egyenlő az Atyával, ahogy ezt a keresztények vallják, akkor ezt egyedül Jézus maga tudja kinyilatkoztatni az embereknek; az ő kinyilatkoztatása nélkül ezt soha senki fel nem fedezhetné. „Mindent átadott nekem Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, senkisem ismeri az Atyát, csak a Fiú és akinek a Fiú kinyilatkoztatja" (Mt 11,27). Tapasztalatból kell tudni azt, ki az Isten, hogy ezt mondhassa valaki: „Ez az ember Isten". És 7
