Szolgálat 20. (1973)

Tanulmányok - Babos István: Az Egyház: Krisztus szentsége

A szentség fogalma

A szentségek Isten megváltói működésének jelei a történelemben. Az előbbi példákból világos, hogy a személyes szimbólum (személyes jel) nemcsak ismeretet közöl, hanem hatékony. A jel közli a valóságot. (Ex opere operato néven ismerős ez az elv a teológiában.) Amikor a názáreti Jézus megjelent, azok, akik vele találkoztak, Istennel találkoztak. Benne Isten szere- tete jelent meg emberi formában. Ezért mondjuk Krisztust az Atya szentségének. De a Krisztus előtti, meg a feltámadása és mennybemenetele utáni időkben is szólt hozzánk Isten, akkor is számunkra érthető módon adta tudtunkra megváltói szeretetét. Ez a szentségfogalom lényege: földi, evilági, történelmi esemény, ami által és amiben Isten üdvözítő terve elénk tárul és ezzel megvalósul. Isten ilyen irányú munkásságát nevezték az ősegyházban misztériumnak, amit a második századtól kezdve sacramentumnak fordítottak a latinok. A kifejezés elsősorban struktúrát jelent: láthatatlan kegyelem megjelenése látható módon (vö. DS 1639), és csak másodsorban alkalmazták az üdvtörténet egyes mozzanataira. A 2.sz. végén, a 3. elején a következő üdvtörténeti eseményekre alkalmazták a misztérium szót":

1. Jelentette Isten öröktől fogva létező és egy ideig az emberek számára ismeretlen tervét (1Tim 3,16; Róm 16,25).

2. Ez a titokzatos terv számunkra láthatóvá lett Jézus Krisztusban, az Atya misztériumában (Tit 2,11; Kol 2,2).

3. Antióhiai Sz. Ignác, Szent Jusztin, Szárdeszi Meliton nemcsak Krisztus személyére, hanem életének egyes mozzanataira is használta a kifejezést, mivel Jézus születése, halála és feltámadása jelenítette meg előttünk Isten szeretetét és megváltói működését.

4. A fenti atyák a Krisztus életére mutató „típusokat“, vagyis bibliai előképeket (Izsák feláldozása, áldozati bárány, Egyiptomból való kivonulás) szintén misztériumnak nevezték, mert ezekben Isten megváltói tervei szemünk elé tárultak.

5. A 3.század elején az egyházra alkalmazták a misztérium szót. Az Isten és ember közötti szövetség, ami Krisztusban tökéletesen megvalósult és a Krisztust követő közösség által az egész világra kiterjed, szintén misztérium, az egység jele. A szövetség teljes, de még nem bontakozott ki teljesen az egész világban. „Isten fiainak hívnak és azok is vagyunk ... de hogy mik leszünk, az még nem nyilvánvaló“ (1Jn 3,2).

6. Logikus volt a fejlődés, aminek első jelét Tertullianusnál látjuk a nyugati egyházban, hogy az egyház fő kegyelmi megnyilvánulásait: a keresztséget és az Eucharisztiát, valamint a többi kegyelmet megjelenítő „formát“ misztériumnak ill. sacramentumnak nevezték. Tertullianus elsősorban a keresztséget értette rajta, ugyanakkor nem zárta ki, sőt belefoglalta az előbb felsorolt értelmezéseket is. A láthatatlan kegyelem úgy lett láthatóvá a keresztségben, hogy nemcsak Isten népének tagjává tette a szertartás a hiyőt — ezt megtette a körülmetélés is —, hanem bűnbocsánatot eszközölt és új életre

34