Szolgálat 20. (1973)

Tanulmányok - Babos István: Az Egyház: Krisztus szentsége

kapcsolat van, ami a vonatkoztatás alapja. A szimbólumokban az ember fölfedezi a hasonlóságot a látható és a láthatatlan világ között és a látható által kifejezi a láthatatlan értelmét.8 Legújabban az összehasonlító vallástudomány és tőle függetlenül a pszichológia bizonyítja, hogy a fent említett és hasonló szimbólumok az emberiség közös tulajdona, és a vallásos élet terén közkézen forgó szimbólumok Isten (a természetes dolgok mögött rejlő erő vagy szellem) és az ember kapcsolatáról beszélnek.9

4. Személyes szimbólum. (A név kissé mesterkélt; jobb lenne „önkifejezést“ használni.) Az ember bánatában sír, örömében dalol. Van, aki ezt titokban teszi, mert nem akarja megosztani érzéseit másokkal. Ismét mások dalolni kezdenek, vagy sírnak jóbarátok vagy idegenek jelenlétében is, nemcsak azért, hogy belső világukat kifejezzék, hanem azért is, mert remélik, hogy a szemlélőkkel megosztják örömüket vagy bánatukat. A kifejező aktus célja kettős. Egyrészt a belsőt tükrözi, másrészt a szemlélőben igyekszik visszhangot kelteni. Azt talán nem is érdekli az egész, és igyekszik bezárni a szemét és a fülét. Ennek ellenére a cselekvő (síró vagy nevető) személy újra és újra megismétli a gesztust, addig „hízeleg“, míg végre a szemlélő beadja a derekát és megosztja bánatát vagy örömét.

Persze kétségtelen, hogy minden emberi gesztussal vissza lehet élni (rossz értelemben vett színészkedés). Ez nem jelenti azt, hogy minden emberi gesztus hazug. Sőt legtöbbször az ellenkezője az igaz. Gondoljunk az édesanya és kisfia közötti kapcsolatra. A kis teremtés a legnagyobb őszinteséggel a világ tudtára adja, ha éhes, vagy fázik, vagy valami bántja. Ha jól érzi magát, kis arcán meghúzódnak az izmok és fogatlan ínyét mutogatja. Erre mondja az édesanya, hogy milyen édesen mosolyog. Ezt az arckifejezést akarja látni állandóan. Eteti, melegen tartja és duruzsol neki nem is annyira érthető, inkább melegséget sugárzó szavakat. Majd örömében a magasba emeli és gügyögő szavakkal írja le a jövőjét . . . Járni fog, repülni fog a kisfiú. Szinte élete minden mozdulatát elővételezi. Nap mint nap megismétli ezt a szertartást és várva várja, hogy a mosoly kiszélesedjék csemetéjének most már fogakkal díszített ajkain, ünnep lesz az a nap, amikor az első szót — „mama“ — kimondja. Az édesanya „jelei“ visszhangra találtak.

Ha az előbbi példákat összehasonlítjuk, látjuk, hogy a jel és a jelzett dolog közötti különbség a fizikai világban egészen határozott, majd a szimbólumoknál és a személyes szimbólumoknál eltűnik. Itt a jel és a jelzett dolog egybeesik. A gesztus nem a személytől független és hozzá vezető jel, hanem a személy dinamikus megjelenési módja. Az emberi természet (natura) nem eszköze, hanem kifejezése, megjelenési formája a személynek.'0 Az édesanya csókja nemcsak szeretetének jele, hanem szeretetének kifejezése. A légzés nemcsak életjel, hanem maga az életfolyamat. A jel magába zárja, és a jelzés folyamatában megjeleníti a valóságot. Vedd el a jelet, és megszűnik a valóság. Vedd el a valóságot és megszűnik a jel. Ezért a személyes szimbólumok hatékony jelek.

3

33