Szolgálat 20. (1973)

Tanulmányok - Babos István: Az Egyház: Krisztus szentsége

az újszövetségi hét szentség fontosságát. Az érdeklődés középpontja, a meghatározás vezérgondolata Isten megváltói működése, ami legfoghatóbban Jézus Krisztusban tárul szemünk elé, és nem hagyja figyelmen kívül Isten megváltói működését az idők kezdetétől az idők teljességéig, amikor „Krisztusban, mint főben újra egyesít mindent, ami mennyben és a földön van“ (Ef 1,10; vö. iKor 15,28).

Ez a meghatározás sok nehézséget okozhat azoknak, akik a második vatikáni zsinat előtti teológián nevelkedtek fel. Mi a kapcsolat a szentségi jel és az általa közvetített kegyelem között? Mi a szentségi kegyelem és hogyan különbözik a megszentelő kegyelemtől? Mi a lényegi különbség az új- és ószövetség szentségei között? — és hasonló problémák. Célunk nem az, hogy ezeket megoldjuk. Mindössze azt szeretnénk vázolni, hogy az előbb említett három teológiai áramlatra épített szentségtan hogyan igyekszik az említett két történelmi hibát kiküszöbölni. A szentségek az Atya Krisztus által kinyilatkoztatott és a Szentiélekben reánk kiárasztott szeretetének jelei. (Ugyanakkor az ember elfogadó viszontszeretetének is a jelei — ami szintén kegyelem. De ezzel a témával nem szándékozunk foglalkozni.) Az ősegyház értelmezése szerint a szentségek; misztériumok. Ha ezt a felfogást és magyarázatot követjük, a fenti nehézségek jórésze megszűnik és Krisztusban való életünk új erőre kap.

A jel fogalma

Schillebeeckx szerint a régi teológia sokszor figyelmen kívül hagyta a különbséget a tárgyak fizikai (Vorhandensein) és a személyek élő (Dasein) jelenléte és létezése (Existenz) között.7 A tárgyi jelenlét önmagában véve semleges. Az ismeret a szemlélőben van. A személyes jelenlét — még ha tudatosan semlegességre törekszik is — mindig cselekvő. Anélkül, hogy teljességre törekednénk, csak összehasonlítás céljából vizsgáljunk meg néhány jelet.

1. A természetes jelnél az értelem kapcsolja össze a füstöt és a mögötte levő tüzet. A megismerő személy olvassa ki a jel értelmét.

2. Mesterséges vagy szociális jel: egy társadalmi csoportosulás szellemi és kulturális hagyományain alapszik a jel értelme és jelentősége. A költő verset ír, a festő képet fest, a muzsikus dallamot szerez. Minden művész valami belső élményt akar megörökíteni alkotásában. Mivel mások is hasonlóan gondolkodnak és éreznek, a műalkotások felidézik az alkotó hangulatát, gondolatait és érzéseit. A művészi élmény visszaidézése azért lehetséges, mert hasonló módon gondolkodunk.

3. Szimbólum vagy jelkép. A nap melege, a tavaszi eső termékenységre utal. A forrásvíz, vagy egy darab kenyér életet jelent. A tűz erőt és fiatalságot, a pusztító orkán és a sötét éjszaka az elmúlást, vagy a gonosz hatalmát hozza eszünkbe. A lakoma közösségbe való befogadást és barátságot jelent. A jel és a jelzett dolog között tehát valami természetes hasonlóság,

32