Szolgálat 20. (1973)
Tanulmányok - Csányi Dániel: „Az Emberfia azért jött, hogy szolgáljon“
maga szenvedésének előképét látta. A színeváltozását követő párbeszéd folyamán párhuzamba állítja a két eseményt: „írva van az Emberfiáról, hogy sokat kell szenvednie és megvetésben lesz része.“ — „ . . . ahogy megírták Illésről, kényük-kedvük szerint bántak vele ..." „Illésen" ebben a szövegben nyilvánvalóan Jánost érti Jézus. Jeruzsálem, a próféták végzete (Lk 13,31-35; Mt 23,37-39) Jézus azoknak, akik figyelmeztetik, hogy Heródes (Galileában) tőrbe akarja csalni, így válaszol: ........ördögöt űzök és gyógyítok ma és holnap, csak harmadnap leszek készen. Mégis ma, holnap és holnapután folytatnom kell utamat, mert nem lehet, hogy próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el.“ A mondás rejtélyes, homályos. Ennek ellenére kihallható belőle az a meggyőződés, hogy Jézus végzetes küldetésének előképét látja a Jeruzsálemben tanúságot tevő és meggyilkolt próféták történetében. Szavában tragikus irónia is rejlik. Jeruzsálem ebben az összefüggésben szimbóluma a zsidó vallásos elitnek: a papoknak, a hamis prófétáknak, a királyi udvarnak — egyszóval annak a vezetőrétegnek, amelyet az angol „religious establishment“-nek nevez. A prófétai megaláztatás, kiüresedés mélypontját éppen abban éri el, hogy ezek a cinikus vezetők Isten nevében istenkáromlással vádolják meg, s Isten ellenségeiként állítják pellengérre azokat, akiket Isten igaz szolgáiként küldött közéjük. így az, hogy Jeruzsálemben adják halálra, szinte próbája a próféta valódiságának. Ezért mondja Jézus, hogy nem lehet, hogy próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el. Szavainak tragikus bizonyítéka nemcsak Uriás és Jeremiás sorsa a múltban (vö. Jer 26), hanem István (Csel 7,48-60) és Pál (Csel 21,27—23,11) törvény elé állítása is. A templom megtisztítása (Mt 21,12-13; Lk 19,45-46) Jézus tetteiben is prófétai hagyományt követ. Annakidején Jeremiás nyelvével ostorozta kortársait, akik Isten jelenlétét a Templomban büntetlen garázdálkodásuk védőpajzsának tekintették, s ezáltal a Templomból ténylegesen „zsiványtanyát" csináltak (vö. Jer 7,1-11). Jézus új Jeremiásként korbáccsal veri ki azokat, akik Isten jelenlétével visszaélnek nyerészkedés céljából, s ezáltal Isten házát rablóbarlanggá teszik. A szolgák és a szőlősgazda fia (Mk 12,1-12; Mt 21,33-46; Lk 20,9-19) Utalhatunk még a gyilkos szőlőművesekről szóló példabeszédre. A fiú meggyilkolásában csúcspontját éri el a szőlőművesek elvetemültsége; ezt megelőzi az előtte küldött szolgák megkínzatása és halála. Ez az allegória tehát ismét mutatja: Jézus tudatában van annak, hogy küldetése beteljesítéseként meg kell halnia. Amennyiben a szolgák a parabolában az ószövetségi prófétákkal azonosítandók,14 annyiban itt Jézus új formában adja kifejezését annak a tudatnak, hogy elkövetkező halála az Atya akaratának megnyilvánulása: annak az akaratnak, amelyet már szolgáinak, a prófétáknak a sorsában az írásban kinyilatkoztatott. Csak végig kell vezetni a párhuzamot. A történések színtere azonos: Jeruzsálem. Az üldözők azonosak: a gőgös, képmutató, cinikus főpapok. A vádak azonos kérdések körül összpontosulnak: Isten küldött25
