Szolgálat 20. (1973)
Tanulmányok - Csányi Dániel: „Az Emberfia azért jött, hogy szolgáljon“
je-e a vádlott, vagy csaló? mi az igaz istentisztelet? mi az írás igazi értelme? kinek a tanítását erősíti meg Isten jelekkel? ki hivatott arra, hogy „hatalom- mar1 tanítson? A végkifejlet? Lehet-e más, mint azonos: megaláztatás, megkínoztatás, halál? A párhuzamot végig kell élni. A „kelyhet“ ki kell inni az utolsó cseppig. + Míg a fenti szövegek elsősorban azt mutatták, hogy Jézus egyre világosabban látja az utat, amelyet még be kell járnia, a szenvedés közeledtével a hangsúly szinte észrevétlenül az út felismeréséről az út elfogadására tolódik át. Az engedelmességben való tökéletesedés döntő szakaszáról tesznek a szövegek tanúságot. Útban Jeruzsálem felé „Amikor már közeledtek szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy“ (Lk 9,51). „Elhatározta“ benyomásunk szerint nem fejezi ki teljesen az eredeti szöveg mondanivalóját. A görögben egy szemitizmust találunk: „proszópon esztériszen“. Betű szerint: „arcát megkeményítette“. Szándékának rendíthetetlensége, eltökéltsége világos a kifejezésből. A magyarban használatos szóképek közül ezek jutnak eszünkbe: „emelt fővel" „se jobbra, se balra nem nézve" megy célpontja felé. A görög kifejezés azonban ezenkívül az Úr Szolgája magatartását is felidézi. Izaiás 50,7-ben ezt olvassuk: „panaj kahallamis“, „arcom (olyan kemény), mint a kovakő“. A próféta a szenvedéssel való rendíthetetlen szembenézést, annak férfias elfogadását írja itt le. Márk Jézusnak ugyanezt a szinte türelmetlen elhatározottságát még jobban hangsúlyozza azzal, hogy ellentétbe állítja a tanítványok kénytelen-kelletlen magatartásával. „Úton voltak Jeruzsálem felé. Jézus elől ment, a tanítványok pedig megdöbbenten, rémülten próbáltak vele lépést tartani“ (Mk 10,32; vö. Jn 11,7-10). Ezekből a sorokból szinte kihallatszik a szemtanú, Péter (akinek a futás amúgyis gyengéje volt, vö. Jn 20,4) zihálása. Legjobban talán Lukács közvetíti Jézus belső világát ezekben a napokban. „Azért jöttem — mondja Jézus —, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást szeretnék, mint hogy lángra lobbanjon? De még föl kell vennem egy kereszt- séget. Annyira szenvedek, míg be nem teljesedik“ (Lk 12,49-50). A „kereszt- ség", alámerítés nyilván utalás Jézus halálára, amikor a szenvedés hullámai összecsapnak a feje felett (vö. Zsolt 124[hb],4-5). Ezt a pillanatot emésztő epedéssel várja. Nem azért, hogy agóniája megrövidüljön, hogy „minél hamarabb túlessen“ a szenvedés borzalmain. Nem a saját javát nézi; tekintete az Atya akaratára van szögezve. Arra az akaratra, amely szerint fel kell vennie a halál keresztségét, amelynek beteljesedéséig nincs nyugta. Nemcsak elfogadja tehát az Atya akaratát: keresi azt, sietteti azt. Ugyanezt a belső magatartást fedi fel előttünk a Herődesnek küldött üzenet is (vö. Lk 13,32-33). Abban is arról beszél, hogy „harmadnap lesz 26
