Szolgálat 20. (1973)

Tanulmányok - Csányi Dániel: „Az Emberfia azért jött, hogy szolgáljon“

Ugyanakkor felismeri, hogy az irány, amit eddig követett, az Isten országa érkeztének és mivoltának hirdetése a tömegek előtt, nem vezetett eredményre. A már kiválasztott kisebb csoport életét kell behatóbban, állandóbban befolyásolnia, hogy legalább ők átlássák küldetése természetét. Az apostolok sem tudják azonban magukat kivonni a tömeghipnózis mámoros befolyása alól. így Jézusnak kell őket erőnek erejével kiszakítani a mámoros tömegből. Csak a tó viharával való küszködés józanítja majd ki őket.

Hogy tehát Jézus valóságos ember, az ebben az epizódban nemcsak meg- kísértetésében nyilvánul meg ismét, hanem abban is, hogy a kudarc felismerése után „stratégiát“változtat. Mint Guillet találóan megjegyzi: „Úgy tervez ő is, mint mi, s úgy látja terveit ő is füstbe menni, mint mi".'0

A Messiás küldetése (Mk 8,31-33; Mt 16,21-22; Lk 9,22)

Jézusnak erre a mondására, amelyről nem sokkal a tömegekkel való szakítás után számolnak be az evangélisták, hagyományosan úgy utalnak, mint „a szenvedés első megjövendölésére". A szöveg jelentősége azonban elsősorban abban áll, hogy a Messiás küldetésének természetét tisztázza.” A szövegösszefüggés szerint a kiábrándult tömegekkel szemben Péter, az apostolok nevében is, tanúságot tett arról, hogy hiszi, hogy Jézus a Messiás. Jézus ezután megparancsolja, hogy erről a nyilvánosság előtt ne beszéljenek, nehogy a tömegek ismét a maguk szájaíze szerint magyarázzák ezt a tényt. Utána pedig megkíséreli, hogy megtisztítsa az apostolok Messiás-fogalmát. Míg ők egy földi paradicsom megteremtéséről álmodoznak, Jézus sok szenvedésről és elvettetésről beszél, — olyan kifejezések, amelyek ismét Izaiás 53. fejezetét, a szenvedő, „semmibevett" Szolga alakját idézik fel. Ez az Isten útja, az ő gondolkodása, nem az emberé (vö. Iz 55,10).

Annak tehát, hogy Jézus váratlan keménységgel korholja Pétert,12 aki nem tudja elfogadni Jézus tanítását, ez a háttere. Jézus nem egyszerűen a helyzet természetes ésszel való higgadt felmérése alapján számol a szenvedés ki- kerülhetetlenségével, hanem abban Isten szent tervének közeledő döntő felvonását látja, s mindaz, aki bármilyen formában e terv beteljesítésének útjában áll, a sátán cinkosa. Azé a sátáné, aki már a sivatagi látomásban az „összkomfortos" messianizmust ajánlotta fel Jézusnak, hogy azt válassza a szolgáló Messiás útja helyett. Ezen az úton próbálta Isten üdvözítő tervét meghiúsítani.

Jézus nyilvános működésének ebben a szakaszában tehát már világosan tudatában van annak, hogy milyen sors vár rá, hogy missziójának teljesítése, az igazság megalkuvásnélküli hirdetése életébe fog kerülni.13 Ez a tudat sokszor úgy mutatkozik meg, hogy párhuzamba állítja saját sorsát és a próféták sorsát.

Illés és Jézus (Mk 9,9-13)

Azt, hogy milyen sors vár arra, aki Isten akarata mellett megalkuvás nélkül tanúságot tesz, legmegrázóbban talán Keresztelő Jánds sorsa tárta fel Jézus előtt. János meghurcoltatásában és halálában (vö. Mk 6,17-29) Jézus a

24