Szolgálat 20. (1973)

Tanulmányok - Csányi Dániel: „Az Emberfia azért jött, hogy szolgáljon“

Ennek az ideális alaknak sok vonása tükrözi az Ószövetség nagy prófétáinak hivatását, rendíthetetlen hűségét és meghurcoltatását. Mint a Szolga, úgy a történeti próféták is Isten különleges választottjai (Ám 7,15; Iz 6; Jer 1,5; Ez 2-3; Lk 1,11-18; 76-79). Ók is a megvetés, ármánykodás, hamis vádak áldozatai, őket se veszik semmibe a hatalmasok, őket is sokszor megkínozzák; sokan közülük életükkel fizetek merész kiállásukért. Ugyanakkor őket is emészti belső kétely, de bizalmukat az Úrba vetve nem tántorodnak meg. Az Úr újra és újra segítségükre jön: hol csendben veszi őket védőszárnya alá, hol látványosan száll síkra szolgái mellett. Ez a nehéz próféta-sors világosan követhető például Illés, Mikeás, Ámosz, Uriás és Jeremiás, valamint Jézus kortársa, Keresztelő Szent János életében.5

Az evangéliumok figyelmes olvasásából azt a tanulságot kell levonnunk, hogy az imént vázolt prófétai ideál, elsősorban az Úr szolgájának alakja, nyújtja Jézusnak azt a hűségeszményt, amelynek segítségével — hogy a Zsidókhoz írt levél kifejezését idézzük — „engedelmességet tanult“ és „tökéletesedett" titokzatos és egyedülálló hivatásának egyre mélyebb átértésében és elfogadásában. Tanulmányunk hátralevő részében ebből a szempontból fogjuk az evangéliumokat vizsgálni. Kronológiai sorrendben (amennyiben ez rekonstruálható) elsősorban a szinoptikusokból merítünk, minthogy ezek Jánoshoz viszonyítva kevesebb kibontakozott teológiát tartalmaznak, s így közvetlenebb képet nyújtanak a történeti Jézusról.

A tizenkétéves Jézus (Lk 2,41-52)

A serdülő Jézus felelete anyja szemrehányó kérdésére a következőképpen értelmezhető: „Apám keresett? De hiszen igazában nincs más Atyám, csak az, akinek a házában vagyok! Nem annak vagyok a fia, aki szomorúan keres, hanem annak, akivel boldogan egy vagyok, s akinek a .dolgában kell fáradoznom'.“ Az evangélista megjegyzése az 51. versben, amely szerint Jézus továbbra is engedelmesen aláveti magát Józsefnek és Máriának, elhárít minden félreértést. Jézus felelete nem egy kamaszkori fellobbanás József és Mária ellen, hanem kinyilatkoztatása az Atyához való egyedülálló személyes viszonyának. E viszony következtében kötelessége, küldetése az, hogy ennek az Atyának a „dolgában fáradozzék“. Ebben a jelenetben tehát a „közvetett krisz- tológiának“ egy jó példájával találkozunk: az istenfiúság tudata Jézus meglepő magaviseletében és rejtélyes feleletében jut kifejezésre.

Ugyanakkor bepillantást nyerünk az emberi természetből folyó tanulási folyamatba is: a fiatal Jézus eped, hogy az Isten szavát minél tökéletesebben megismerje: a tanítókat „hallgatja és kérdezi“ a templomban.

Jézus megkeresztelkedése (Mt 3,13-17; Mk 1,9-11; Lk 3,21-22)

A megdöbbent Keresztelő szabadkozására Jézus így felel: „Úgy illik hozzánk, hogy teljesítsünk mindent, ami elő van írva" (gör.: plerószai paszan dikaioszünén). Ezt a mondatot W.F. Albright és C.S. Mann így magyarázza: „Dikaioszüné-n Istennek népét érintő terve a maga teljes21