Szolgálat 20. (1973)
Tanulmányok - Csányi Dániel: „Az Emberfia azért jött, hogy szolgáljon“
hogy (Isten) azt, akiért és aki által minden lett, mivel számtalan fiát elvezette az üdvösségre, az üdvösség szerzőjeként a szenvedésen keresztül tökéletessé tegye“.' Jézus szenvedése nemcsak magában a kereszthalálban áll, hanem mindabban az elvetettségben és gyűlöletben, amelyben nyilvános működése elejétől növekvő mértékben részesül. A tökéletesülési folyamat erre az egész periódusra kiterjed. Figyelemreméltó, hogy a szerző (ugyanúgy, mint 5,10-ben) tudatosítja az olvasóban a paradoxont: az válik tökéletessé a szenvedéseken keresztül, „akiért és aki által minden lett“ (7,28)! A fenti szövegek tanítását két másik idézet egészíti ki: 1) „Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együttérezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt" (4,15); 2) „Minthogy pedig a gyermekeknek közös a testük és vérük, ő is részt kapott belőle, hogy halálával legyőzze azt, aki a halálon uralkodott, tudniillik a sátánt, és felszabadítsa azokat, akiket a haláltól való félelem egész életükre rabszolgává tett. Hiszen nem az angyalokat, hanem Ábrahám leszármazottait karolta föl. Ezért minden tekintetben hasonlóvá kellett válnia testvéreihez, hogy irgalmas és Istenhez hűséges főpap legyen és kiengesztelje a nép bűneit. így mivel maga is kísértést szenvedett, tud segíteni azokon, akik a kísértéssel küzdenek" (2,14-18). Az idézett négy szöveg tanítását a következő pontokban összegezhetjük: 1. Jézus küldetésének („nem az angyalokat, hanem Ábrahám leszármazottait karolta föl“) lényegéből szükségképpen következik („hasonlóvá kellett válnia testvéreihez“), hogy az emberi természetnek és az emberi egzisztenciának minden mozzanatában részesüljön a bűnt kivéve. Ha misszióját így fogalmazhatjuk meg: azért jött, hogy áthidalja az elesett ember és az Isten közötti szakadékot, akkor a teljes emberiben való részesedés nélkül a mélység másik partján maradt volna, s onnan kiáltotta volna át üdvözítő üzenetét, emberi ajakkal ugyan és emberi szavakban, de mégis idegenként, akinek sem tettei nem segítenek, sem szavai nem hatnak meggyőző erővel. 2. A teljes emberiben való részesedés általános állításán túl a szent szerző kiemeli, mint az emberinek fontos mozzanatait, a tanulást, a tökélete- sedési folyamatot, a megkísértetést. Ezek a fogalmak mind valamilyen formában mozgást, növekedést, fejlődést jelentenek: jelentik az istenfélő személy esetében a keresést, elmélkedő, imádkozó reflexiót az Isten szaván, a haladást a homályból a világosság felé, a kétségtől a bizonyosság felé, az áttörést a kudarc levertségéből a bátor újrakezdéshez. 3. A fenti értelmezés nem Krisztus istenségének tagadása, hanem emberi mivoltának átértése annak végső következményeiig. Ebben a vonatkozásban utalunk a 3. konstantinápolyi zsinat tanítására, amely a doketisták és mono- fiziták elítéléséből levonja a végső tanulságot és tanítja, hogy Jézus Krisztus emberségének teljességéhez hozzátartozik, hogy az isteni akaraton kívül valódi emberi akarata is van.2 Ahhoz azonban, hogy az emberi akarat valódi legyen, hogy ne csak mint egy szép, de soha nem használt ajándék kerekítse ki Jézus emberségét, hanem lényeges szerepet játsszék a megváltó megtestesülés dinamizmusában, 19
