Szolgálat 20. (1973)

Tanulmányok - Jacques Loew: Ember az emberek között

Valamivel később ugyanezt találjuk egy másik helyen: Jézus ítéletet mond nemzedékéről, amely nem fogadja be őt. Az írástudókkal és farizeusokkal vitatkozik itt: „Kihez hasonlítsam ezt a — gonosz és házasságtörő — nemzedéket? Hasonló a tereken ülő gyermekekhez, akik a többieknek kiáltoznak e szavakkal: „Fuvoláztunk nektek és nem táncoltatok, siratót énekeltünk és nem vertétek melleteket“ (Mt 11,16-17). Ezzel megjövendöli az elkövetkező drámát, de egyben elveszi a légkör feszültségét, hogy ne megzavarja, hanem gondolkodásra ösztönözze az embereket.

Drámai helyzetek és a legmeghittebb, legegyszerűbb hasonlatok: az igehirdetés szabályszerű rendszere áll itt előttünk.

Jézus látja a tolakodó vendégeket, amint az első helyeket keresik az ünnepi lakomán. Jól ismeri üres kifogásainkat is, és humoros formában mondja el: „Gyertek, már minden készen van ... De azok sorra kezdték magukat kimenteni“ (Lk 14,15-20). És olyan szavakat használ, amelyekkel már mindannyian éltünk valamikor: „Földet vettem s el kell mennem, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki . . . öt iga ökröt vettem — ma ez egy Fiat, egy Opel, vagy egy Volkswagen! —, megyek őket kipróbálni. Kérlek, ments ki . . . Megnősültem, ezért nem mehetek."

Egész eredeti frisseségükben végig kellene vennünk az Isten Országáról szóló hasonlatokat, erről a legfönségesebb valóságról, amire az ember hivatott, és amit Jézus a legegyszerűbb képes kifejezésekben állít elénk: a vetőmag, a magvető — és Jézus látja munkájának minden lehetséges eredményét —, a mag, amely egészen egyedül nő meg, anélkül, hogy emberi kéznek hozzá kellene érnie; azok számára pedig, akik egy minden részében csodálatos királyi birodalomról álmodoznak, ott az egymással elvegyült jó mag és konkoly képe, egészen a világ végéig. Ha például arról beszélünk, mennyire összekeveredik Brazíliában a babona a mély hittel, azt is hozzá kellene tennünk, hogy nem szabad a gyommal együtt a búzát is kitépni, egyes dolgokat túlságos gyorsan megszüntetni (még akkor sem, ha ugyanabban a templomban két Filoména-szobor van, az egyik 70, a másik 140 centi magas), hogy ne tegyük tönkre ugyanakkor a meglévő búzát is.

Gondoljunk a gazdag aratásra, a kevés munkásra, az aratókra váró óriási feladatra, az érőben lévő gabonamezőkre. Mindenütt erre a dolgokkal, a természettel, az emberekkel átélt közösségre bukkanunk. Természetesen nem szabad Jézust pusztán emberré — ha még olyan csodálatos emberré is — alacsonyítaounk. De nem az a rendkívüli, hogy az Isten Isten, hanem az, hogy Isten emberré lett— és ilyen nagyon emberré!

Szemléljük gyengédségét: megint el kellene olvasni ehhez az egész Márk- evangéliumot, az evangélistának Pétertől kapott beszámolóival. Amikor Jézus meglátja a leprást, részvéttől elfogva kinyújtja a kezét (Mk 1,41). Mikor a nagy néptömeget látja, erőt vesz rajta a részvét ezek iránt az emberek iránt, „mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli nyáj" (Mk 6,34)'. Amikor mi városaink roppant embertömegeit látjuk, nézetem szerint Jézusnak ezt a rész16