Szolgálat 19. (1973)

Ujváry Julianna: Helen Keller

tenyerébe írja, vagy a tárgyra tűzi annak domború betűvel írt nevét. Amikor már elég szót ismer, kis meséket olvas. Az ismeretlen szavak értelmét vagy kitalálja, vagy megkérdezi. Néha 2-3 órát is olvas. Balkeze fut a sorokon, jobbjával „mondja“ magának a szavakat.

Az olvasás után az írás jön, szögletes betűkkel, minta után, a vakok által használt írótáblán. Először Anne vezeti, aztán magától ír és gyakorol rengeteget. De milyen jutalma a fáradságnak, mikor édesanyja el tudja olvasni, amit írt! — Amikor később megtanul írógépen írni, azt használja inkább és nem a sok időt rabló kézzel-írást.

De az olvasás mindig kedvelt foglalkozása marad, egész életére kihat a betűk szeretete. Vagy domború betűkkel olvas, vagy vakok számára írt Braille-könyveket. Jóbarátai, Anne vagy Polly Thompson, későbbi titkárnője gyakran írnak le számára könyveket, hogy saját maga is többször el tudja olvasni.

De nem lesz könyvmoly, vagy „kékharisnya“. Nagyon szereti a természetet, sokat van a szabadban, sportol. Sokat sétál, lovagol, kétszemélyes kerékpáron biciklizik, úszik, evez, horgászik, még öregkorában is. Hetvenedik születésnapján azzal szerez neki Polly örömet, hogy horgászni mennek. Tud horgolni, kötni és nagyon szeret sakkozni.

Rajong a zenéért. Gyerekkorától kezdve, ha valaki zongorázik, ott áll a zongora mellett, kezét rátéve és érzékelve a húrok rezgését. Ugyanúgy érzi orgona játéknál a levegő vibrálását. Beethoven IX. Szimfóniája a legkedvesebb zenedarabja, szimbolizálja számára a művész csodálatos győzelmét a süketség fölött.

Anne elve: „Nem kötöm magam semmi különleges tanítási módhoz. Általános látókörét és intelligenciáját próbálom növelni, bővíteni kapcsolatát a körülötte lévő dolgokkal. Azt akarom, hogy természetes és könnyed kapcsolata legyen az emberekkel.“

Ezt a célt szolgálják az utazások is. Elmennek Bostonba, a vakok Perkins-intézetébe. Helen szabadon használhatja a könyvtárt és együtt játszik a többi gyermekkel. (Bár mindig érintkezik és kitűnően megvan hasonló korú látó-halló pajtásokkal is; nem egy a kézi ábécét is megtanulja a kedvéért.) Múzeumba járnak, nyaralnak a tenger mellett (egy életre kiható élmény Helen számára!), megnézik az első letelepülők, a „zarándokok“ partraszállási helyét, jelen vannak Cleveland elnök beiktatásán, az 1893-as világkiállításon. Személyes ismeretségbe kerül korának sok nagy szellemével. Helen „lát“ Anne szemével, tapogat, szagol, érez. Hatalmas élményt jelent neki a Niagara vízesés, érzi a levegő vibrálását és a föld remegését.

1889-ben Anne újra kezdi a rendszeres tanítást.' Helen most már számtant, földrajzot, állattant, növénytant tanul és rendszeresen olvas.

78