Szolgálat 19. (1973)

Őry Miklós: Angelo Giuseppe Roncalli

kozva beszél a falusi élet szépségeiről. Azt ajánlja a hazaiaknak, hogy esténként otthonukban, néhány lépésre a temetőtől, üljenek össze mindannyian az olvasót elimádkozni, élők és holtak közösségében. Máskor lírai elem szüremkedik a levelébe. Szófiából írja 1927 húsvét- jára: „A házam kicsi, de tetszik, és virágvasárnap óta kápolnámban őrzöm a Legszentebbet. Ez számomra nagy vigasz. Ablakom alatt mosolygós virágok minden faja és madárdal. Dicsérjük az Urat! Húsvétra főleg Colombera gyermekeit áldom meg, ők házatok és földetek legszebb virágai.“ A gyermekáldásra máskor is kitér. És pápa korában az örvendetes olvasó 3. tizedéről ezt írja: „Mialatt a Szentatya ezt a tizedet imádkozza, gondolatban a gyermek Jézusnak ajánlja az összes gyermekeket, akik az elmúlt 24 óra alatt jöttek a világra.“

Sajátságos, hogy egész életén keresztül nem igyekezett enyhítem családja szegénységén. Végrendeletében írja: „Néha segítségükre siettem legszorongatóbb szükségükben — mint szegény a szegényeknek —, de sohasem azzal a szándékkal, hogy tiszteletreméltó és megelégedetten elviselt boldog szegénységükből kiemeljem őket.“ Sajátmagáról pedig ezt mondja ugyanott:

Tiszteletreméltó és alázatos szülők gyermekeként szegénynek születtem, s különösen is örülök, hogy szegényen halhatok meg, miután egyszerű és szerény életem körülményeinek és szükségeinek megfelelően mindent szétosztottam a szegényeknek, vagy az engem felnevelő egyház javára fordítottam, ami papi és püspöki éveim alatt — eléggé korlátozott mértékben — kezem ügyébe került. A külső látszólagos jólét gyakran fájdalmasan érzett szegénységet takart el, amely sokszor akadályozott meg abban, hogy bővebb alamizsnát osztogassak, ahogyan szerettem volna. Megköszönöm a jó Istennek a szegénység ajándékát, amelyet már fiatal koromban, mint Jézus szíve-pap, dicsértem. A lelki és valódi szegénység mindig értékes volt előttem.

Vonzó népi jellemvonásai között nem feledkezhetünk meg jóízű humoráról. Ez végigkísérte egész életét, főleg pápaságát, ezért kelt szárnyra annyi adoma, mondás a jó János pápáról. De humorával sok komoly ügyet tudott elintézni, nehéz kérdést megoldani. Nála a humor csakugyan az volt, ami a lényege: emelkedett bölcsesség és krisztusi jóság. Párizsban egyszer meglátogatta egy magasállású férfi, aki kényes ügyben akarta kikérni a tanácsát: Rómából jött egy határozat, de neki a lelkiismerete más megoldást ajánl. A nuncius egy üveg bordeaux-it hozatott a titkárával, sőt mikor az elfogyott, egy másodikat. Kétórai beszélgetés után egy kis mozdulatot tett, hogy már mehetne a vendég. Az elcsodálkozott, hisz semmi választ nem kapott. Csak lenn a kapuban emelte föl Roncalli az ujját: „Kérdéséről nem feledkeztem meg, most megadom a választ: kövesse lelkiismeretét, de ne mondja, kitől kapta ezt a tanácsot . . .“ (Ezt mondaná néha ma is — de csak azoknak,

63