Szolgálat 19. (1973)
Őry Miklós: Angelo Giuseppe Roncalli
lateráni bazilika szintén Jánosról van elnevezve.) „Volt egy ember Istentől küldve; János volt a neve“ (Jn 1,6). Küldetése volt, és ebbe a küldetésbe úgy tudta beleadni egész-magát, hogy a természeteset a legbámulatosabb harmóniában egyesítette a természetfölöttivel, üzenetet hozott, és ezt olyan egyszerűen és egyetemesen tudta megfogalmazni, hogy az egész világ felfigyelt rá. Ez az üzenet, akárcsak a bibliai Jánosoké, az egyetlen lényegről szólt: Isten szeretetéről, és ő úgy tudta átszűrni a saját szerető szívén, hogy mindenki megérzett valamit belőle. így áll ma előttünk Angelo Roncalli, korunk nagy tanúja. Benne az egyszerű hívek is, az elszakadt testvérek is, a nemkeresztények, az Istentől távolállók is meg tudták látni az embert, a hozzánk és értünk küldött igaz embert. Hogy egy papságra készülő fiatalember szívében megfogamzik a gondolat, hogy szentté akar lenni, ez érthető. A fiatalság tüze sugallhatja. De Angelo Roncalliban az évek haladásával mind erősebbé válik ez a vágy. Tehát lelke legmélyében gyökerezik. Tanúi ennek azok a lelki följegyzések, amelyeket hűségesen vezetett kisszeminarista korától szinte haláláig, és ezzel a mondattal adott át titkárának: „Lelkemet írtam e lapokra, és ezek sokkal jobban tartalmazzák saját énemet, mint más írásaim.“ Papsága 25 éves évfordulóján írja: „Ég és föld színe előtt ígéretet teszek: mostantól kezdve minden erőmmel arra törekszem, hogy szentté legyek.“ Majd öt év múlva: „Gyengének és nyomorultnak érzem magamat, azonban határozottan kitartok elhatározásom mellett, hogy minden áron szentté akarok lenni és csendben, türelemmel és teljes ráhagyatkozással Jézusnak, ,lelkem püspökének és pásztorának' adom át magam." És a pápai székben: „Mivel mindenki Szentatyának szólít első címemként, nos hát szentté kell lennem, és szent is akarok lenni valóban!" A szentséget elsősorban Isten akaratának fölismerésében és maradéktalan teljesítésében látja. Fiatal klerikus kora óta makacs energiával figyeli és jegyzi lelkének indulatait, rezzenéseit, a Lélek sugallatait és az eseményeket. így képezte ki lassan a veleszületett meleg jámborságot a Szentlélek érzékeny hangszerévé. Amikor pápasága elején azzal lepte meg a világot, hogy egyetemes zsinatot akar egybehívni, akkor úgy nyilatkozott, hogy felsőbb sugallatra teszi. Kérdezték, miben áll ez a sugallat, mert azt hitték, valami jelenése volt. A valóság sokkal egyszerűbb: „A különböző pasztorális jellegű kezdeményezések, amelyek a pápai apostolkodás első kísérleteiből születtek, mind-mind az úrnak abszolút nyugodt és szerető, sőt szinte azt mondanám, csendes sugallataiból származtak, amelyekkel az ő szegény szolgáját megérintette, aki érdeme nélkül tudott hasznos eszköz lenni az űr Jézus dicsőségére és sok lélek épülésére. Csak a legegyszerűbbel járult ehhez: hogy nem vitatkozott, hanem közreműködött és engedelmeskedett." 59