Szolgálat 19. (1973)
Őry Miklós: Angelo Giuseppe Roncalli
Öry Miklós ANGELO GIUSEPPE RONCALLI A II. Vatikáni Zsinaton az isteni kinyilatkoztatásról szóló konstitú- ciónak volt a legviszontagságosabb sorsa. De négy évi javítgatás és érlelés után végre is az egyik legsikerültebb dokumentum lett. A kinyilatkoztatás fogalma is új hangsúlyt kapott. Addig az Isten „szaváról“ beszéltünk és főleg annak tárgyi tartalmát elemeztük. A mai szemlélet azt hangsúlyozza, hogy a kinyilatkoztatás egy személy megnyilvánulása. Isten a szavakon és eseményeken át önmagát nyilatkoztatja ki, szere- tetének gazdagságából mint barátaihoz szól az emberekhez és társalog velük. — Valami hasonlót lehet elmondani arról a hegyaljai olasz parasztfiúról is, akit XXIII. János pápa néven zárt a szívébe az egész világ. Nem mintha nem lettek volna élete során jelentős tettei, pápa korában nagy enciklikái, korszakos intézkedései. De a legnagyobb az volt benne, hogy önmagát adta, úgy, ahogy volt. Bemutatkozó beszédében mondta: „Sokan a pápában államférfit várnak, diplomatát, tudóst, a nemzetközi élet megszervezőjét, vagy olyasvalakit, aki szívét szélesen kitárja a modem élet minden fejlődési formája felé. Pedig az új pápa úgy jön az élet forgatagában, mint egykor Jákob fia . . . feléjük tárja szívének gyengéd szeretetét és könnyekre fakadva mondja nekik: Én vagyok József, a ti testvéretek.“ Bármilyen szerényen mutatkozott is be, a maga módján mégis államférfi, diplomata, szervező volt, és főleg a szívét tárta ki tágra a világ fejlődése felé. Szíve volt a világ minden problémája iránt, és ezeket, amerre csak megfordult, főleg azzal oldotta meg, hogy vele „megjelent közöttünk Isten jósága és emberszeretete“ (vö. Tit 3,4). Már sokoldalú tevékenysége is mutatja, hogy széles skálájú ember. Hiszen volt püspöki titkár, teológiai tanár, XI. Pius alatt az olasz missziós munka újjászervezője, keleti diplomáciai megbízott Bulgáriában, Török- és Görögországban, majd párizsi nuncius, velencei pátriárka és végül Szent Péter utóda. És ne ejtsen tévedésbe egyszerű természetessége sem. Ez az egyszerűség és természetesség sokkal több, mint „természet“. Nem az ösztönösnek maradt, „hámozatlan“ természet nyerseségéről van itt szó, hanem az érett keresztény magatartásáról, az evangéliumi életszentségről. Sokszor alkalmazták már rá azt a mondatot, amelyet névadó szentjéről mond az evangélium. (Miért vette föl a János nevet? Mert apját is Jánosnak hívták, mert a templom, ahol keresztelték, Keresztelő Jánosnak volt szentelve, és a pápa tulajdonképpeni székesegyháza, a 58
