Szolgálat 19. (1973)

Chilla Raymund: Georges Vanier

Lelkiélete gyermekien egyszerű, kristályos lett: „Tegnap reggel 7-kor hagytam el a lakást (montreáli nyugdíjas otthonát). Minden előzetes megfontolás nélkül Jézushoz kezdtem beszélni, mintha mellettem volna, — éppenúgy, mint egy régi jóbarátommal tenném. Arról beszéltem neki: mennyire örülök, hogy Vele mehetek misére. Először sikerült ilyen könnyedén eltársalognom Jézussal — minden erőfeszítés nélkül.“

Nehogy azt gondoljuk, hogy az ima mindig könnyű volt számára. Csak ritkán jegyezte föl ima-élményeit: akkor, amikor kivételes köny- nyedséget, örömöt tapasztalt. De legtöbbször a puszta hitre kellett támaszkodnia. A Vézelay-i pünkösd előtt, hűsvét napján ezt jegyzi föl: „Ma reggel, még az ágyban, fölkelés előtt a szív rövid imája után azon kaptam rajta magamat, hogy arra kértem Jézust, fogjon kézen és vezessen át a sötétségen ... A nap folyamán elolvastam ,A lélek sötét éjszakájának' 2. rész 16. fejezetét, és nagyon meglepett Keresztes Szent János világos és meggyőző magyarázata erről a sorról: »Sötétben és biztonságban voltam'.“

Élete utolsó hat évében hatszor olvasta el Lisieux-i Szent Teréz önéletrajzát. Az utolsó lapon pontosan följegyezte, mikor és hol fejezte be az olvasást.

Ez a közéleti szereplésbe bedobott ember, aki folyton államférfiakat, küldöttségeket fogad és jelentéseket hallgat, Kanada minden zugába utazik és beszédeket tart — lelki életét a lelkiélet nagymestereinek írásaiból táplálja.

Kormányzói beiktatásán beszédét így kezdi: „Első szavam imádság. Áldja meg a Mindenható Isten azt a szent küldetést, amit a Királynő őfelsége rám bízott. Cserébe Isten erejéért gyengeségemet ajánlom föl."

Erő a gyengeségben, Isten ereje az ember gyöngeségében: ez a szent- páli gondolat napi tapasztalata Vanier tábornoknak. A kormányzói kinevezés és a beiktatás közé eső időben ezt írja egy kármelita apácának, felesége barátnőjének:

Vannak időszakok, amikor nagyon erősnek és magabiztosnak érzem magam, főképpen a nyilvánosság előtt, — és ez fontos a mások jelenlétében. De vannak olyan pillanataim, amelyekről környezetemnek sejtelme sincs, amikor a kimondhatatlan gyengeség és tehetetlenség érzése üli meg a lelkem. Ilyenkor mikor Jézus meghúzza a pórázt, hogy emlékeztessen semmiségemre, azt mondom neki: „Jézus, én ráhagyatkozom irgalmas szeretetedre."

Egy év múlva hasonlóképpen ír: „Igyekszem magamat teljesen föladni és az isteni Gondviselés kezébe helyezni. Érzem, hogy egyedül a gyengeségben tudom megdicsőíteni Istent. A kimerültség gyakran rám- súlyosodik."

45