Szolgálat 19. (1973)
Chilla Raymund: Georges Vanier
+ Jól tudta, hogy az igazi alázattal együttjár a határtalan bizalom. Ezért gyengeségei ellenére is kész volt mindarra, amit hivatala megkívánt tőle. „Ha hisszük, hogy az úr a mi erősségünk, miért ne tennénk úgy, amint hisszük?“ — De Caussade híres könyvéből (Ráhagyat- kozás az isteni Gondviselésre) kigépeltette az egyik oldalt és ezt éjjeli- szekrényén tartotta: „A valóban Istenre hagyatkozó lelkek nem foglalkoznak folyton a maguk bajaival. A lelki erőnek rendkívüli hatása van a gyönge test fönntartására; és egy év nemesen és nagylelkűen többet ér, mint az aggódó ápolgatás századai.“ Ez a teljes Istenre-hagyatkozás tette őt kiegyensúlyozottá, derűssé és nyugodttá, a mások bajai iránt érzékeny, aktív emberré. A legnagyobb kitüntetések között is Isten alázatos szolgájának tartotta magát. Volt szeme mások rejtett hősiességének és bátorságának észreve- vésére, mert maga is a folytonos erőfeszítés állapotában élt. Operált lába gyakran fájt és minden lépés erőlködésbe került. Néha még az állás is kimerítette. De e miatt nem maradt el semmiféle kötelesség teljesítése sem. Ugyanazzal a kemény bátorsággal nézett a szenvedések elé, amivel a harctéren küzdött. „Igyekvés, igyekvés és még több igyekvés, minden nap, minden órában, minden percben . . . Azt merem állítani, ha nem is szószerinti értelemben, hogy talán inkább kedvemre van az erőfeszítés siker nélkül, mint a siker erőfeszítés nélkül“ — mondta egy kollégium diákjainak. önfegyelmezettsége csodálatos volt. Gyakran kérte környezetét, hogy ha észreveszik rajta „az öregkor hibáit“, az állandó panaszkodást és zsörtölődést, fájdalmainak siratását, csak figyelmeztessék, és azonnal abba fogja hagyni. A figyelmeztetésre nem került sor; egyáltalán nem zsörtölődött, mindig nyugodt, derűs, mókás volt, a szíve fiatal. Ritkán, türelmetlenségében fölforrt a haragja, de hamarosan csupa humor volt ismét. Amint imájában egészen közvetlen és egyszerű lett, ugyanígy az emberekkel való érintkezésében is. Imájában először csak alázatosan kérte Jézust, hogy cseréljen vele is szívet, amint Alacoque Sz. Margittal tette; később megélte, hogy annyira egyesültnek érezte magát Urával, mintha valóban szívet cseréltek volna. Ugyanilyen közel jutott az emberszívekhez is. Olvasmányaiban aláhúzva találták az „egyetemes* testvér“, „minden ember testvére“ szavakat. 46
