Szolgálat 19. (1973)
Chilla Raymund: Georges Vanier
Chilla Raymund GEORGES VANIER Kanada leendő kormányzója 1888-ban született. Édesapja francia, édesanyja ír volt; jól beszélt franciául és angolul is. Középiskoláit a montreáli jezsuiták akkor induló angol intézetében végezte; az ügyvédi diplomát Québec városában, a francia nyelvű Laval-egyetemen szerezte meg. Értelmes, jól tanuló diák; aprólékosan lelkiismeretes, kötelesség- tudó, egyeneslelkű egyetemista; és ilyen marad egész életében. Otthonról hozott vallásosságát is a kötelességtudat jellemezte: Isten félelme, és nem Isten szeretete volt benne az alapvonás. Templomba járt, de évenként csak kétszer-háromszor gyónt és áldozott; akkoriban így volt ez szokás. 21 éves volt, amikor X. Pius pápa körlevelet intézett az egész Egyházhoz a gyakori szentáldozás előmozdítására. Hosszú időbe telt, míg ez az „újítás“ átment a gyakorlatba. Alighogy letette ügyvédi vizsgáit, kitört a háború. 1914-1918-ig katonáskodott. Az értelmes és talpig becsületes fiatal tiszt kitűnt bátorságával. Többször megsebesült; kitüntetésekkel feldíszítve tért haza. De sebesült lábával rengeteg baja volt; végül is féllábát le kellett operálni. Fiatalon féllábbal sántikálva indult a jövő felé. A háború után rövid ideig egy ügyvédi irodában dolgozott, de unalmasnak találta az irodai életet. Mikor a Királyi 22. Ezredet újjáélesztették, elhatároztam, hogy visszamegyek a hadseregbe. Fölmentem Ottawába Sir Arthur Curriehez, a hadsereg akkori főfelügyelőjéhez, és azt mondtam neki, helyesebben azt kérdeztem tőle, hogy talál-e helyet számomra az Ezredben. Nevetni kezdett; kedvesen, de kinevetett. „A féllábát elvesztette“ — kezdte. „Tudom — válaszoltam —, de nincs szüksége néhány olyan tisztre, akinek esze is van, nemcsak lába?“ Azt hiszem, tetszett neki a — szerénységem! Mikor elváltunk, semmi eredményt nem várhattam. Jót nevettünk és mind a ketten tudtuk, nincs remény. Legalább is én úgy véltem. Három hét múlva kineveztek az ezred alparancsnokának. Pár év múlva Kanada akkori kormányzójának szárnysegéd je lett és Ottawában élt. 1928-ban a genfi Népszövetség katonai szakértője. 1930- tól a 2. világháború elejéig Londonban lakik a család, ő a kanadai High Commissioner titkára. Innen Párizsba kerül: miniszteri rangban Kanada követe. 1940-ben, amikor a németek elfoglalják Párizst, menekülnie kell. A londoni bombázások idején Kanadát képviseli Charles de Gaulle menekült ellenkormányánál. A két katona nagyon becsülte egymást. 40
