Szolgálat 19. (1973)

Chilla Raymund: Georges Vanier

1942-ben ismét Kanada földjén találjuk: a québeci katonai kerület parancsnoka. A háború befejeztével újból Párizsban teljesít szolgálatot: Kanada követe. A külügyi szolgálat emberei közül egyesek panaszkod­nak rá, hogy úgy irányítja a követséget, mintha katonai parancsnokság volna. Tíz éven át marad ezen a poszton. Legidősebb fia közben belépett trappistának a Montreáltól nem messze fekvő okai kolostorba. 1954. jan.l-től nyugdíjba vonul; 66 éves ekkor. Hat nehéz év követ­kezik. Gyenge szervezete kezdi érezni az öregség súlyát, és főképpen nincs munkája, ami lekötné. Szerényen él feleségével Montreálban egy lakosztályban. 72 éves, amikor Lester Pearson miniszterelnök nem-hiva- talosan érdeklődik, hogy ha a királynő kinevezné Kanada kormányzó­jának a következő öt esztendőre, elfogadná-e. Egy magánlevélből tudjuk meg, hogyan érzett és hogyan döntött: Egyelőre semmi hivatalos megerősítés sincs kinevezésemről, de a felelősség ólomterhét hozza magával. Egyedül a Szentlélek sze­rető jóságára támaszkodom majd. Minden Jézus kezében van. Legyen meg az ő akarata. Nem kérdeztem meg az orvosomat, hogy egészségem megengedi-e ekkora felelősség vállalását. Nem akarom orvosi igazolványtól függővé tenni az elfogadást. Egy­szerűen azt mondtam Jézusnak: „Őszintén hiszem, hogy köteles­ségem elfogadni. Tudom, hogy Te megadod a szükséges erőt, ha az a kívánságod, hogy teljesítsem a rámbízott küldetést. Ha en­nek ellenkezője igaz, és az volna a kívánságod, hogy ne vállaljam ezt a posztot, akkor nem fogsz megsegíteni. Akármi is a te akara­tod, előre elfogadom.“ így minden egyszerű és nyílegyenes; egy cseppet sem aggódom, hiszen Isten kezébe tettem a sorsom. Három hónap múlva beiktatták Kanada 19. kormányzójának. Hiva­talos címerébe élete értékeit és eszményeit próbálja belesűríteni. A sisak felett a honfleuri templom tornya: azé a francia kikötőé, ahonnan ősei Kanadába vitorláztak, a Szajna torkolata mellől, Lisieux szomszéd­ságából. A québeci falvak templomtornyai is ilyenek. Az ég felé nyúló torony különben is olyan, mint az imádkozó kezek, és Vanier tábornok értékrendszerében a lelki dolgok állnak a legmagasabb helyen. A címer alsó részében a québeci citadella. Ez a hely egész Kanada kapuja, a 22. ezred parancsnokának székhelye. A középsávban két kard emelkedik a citadella fölé: kardok védik ezt az országot, de utalás ez arra is, hogy a kormányzó katonának tudta magát; féllába, fájdalmai naponta em­lékeztették katona-voltára. A címer felső részében jobbról és balról a stilizált liliom és háromlevelű lóhere francia és ír őseire emlékeztet, de arra is, hogy Kanada francia és angolnyelvű népek szövetségéből jött létre. A felső rész közepén álló törpe tölgy jelentéséről hallgatott a kormányzó, mikor magyarázatot kértek tőle. Helyette belefogott az alsó körirat magyarázatába. „Fiat Voluntas Dei“ — legyen meg az Is­ten akarata. Ez volt élete utolsó 30 évének legfőbb törekvése, leggyak­41

Next

/
Thumbnails
Contents