Szolgálat 19. (1973)

Béky Gellért: Szatoko Kitahara

hogy ha kell, akár életük, szabadságuk árán is kiváltják a rabságban sínylődő keresztényeket. A betegség és a korai halál azonban becsukta előtte a szerzetesélet kapuját. Hasonló volt a mi szent Erzsébetünkhöz (akinek nevét viselte és életét is jól ismerte és tudatosan követte): a szegények szolgálatában, fiatalon jött el Érte a szegények nagy barátja, az ür Jézus.

A rongyosok Máriája! Azaz még erről a címről is le kellett neki mondani. Betegsége alatt más valaki vette át Szatoko munkáját. Mire újra visszaköltözött régi helyére, mások végezték a megszokott munkákat. A tanító — mint mindig — leplezetlenül szemébe is mondta: ugye nehéz beletörődni, hogy már nem maga a Hangyaváros Máriája!

Szatoko megértette. Nemcsak hogy beletörődött a cím elvesztésébe (igazában sohasem vesztette el ezt a címet, amit mások adtak neki): öntudatosan le is mondott erről a megtisztelő titulusról. Fő, hogy a szegények boldogok. És felajánlotta életét a szegények igazának győzelméért. Mint mindig, mosolyogva és úgy, mintha a világ legmagátólérte- tődőbb dolgát tenné vele.

Élete végéig hűségesen együttdolgozott a „tanítóval“, aki pedig néha olyan kegyetlenül őszinte tudott lenni vele szemben. Egymást nevelték, egymást segítették. Hogy a tanító is keresztény lett, az Szatoko érdeme. Nem is volt nagyobb tisztelője Szatokónak, mint éppen ez a furcsa hangyavárosi „tanító“.

Legnagyobb sikere mégis talán ez volt: hitelessé tudta tenni kora embereinek a kereszténységet, amelynek helyességét nem annyira a tanítás, mint inkább önzetlen isten- és felebaráti szeretet bizonyítja kézzelfoghatóan. Ennek a szeretetnek volt élő példaképe Krisztus szegényei között. A könyv és a film révén milliók ismerkedtek meg a keresztény szeretet valóságával ennek a kis tokiói lánynak az életén át. Valóságos nemzeti hőssé vált. Halála évfordulóján a japán televízió hosszú megemlékezést szokott sugározni róla. P. Deeken jezsuita misszionárius írja: amikor a tokiói Sophia-egyetemen bemutatta a hallgatóknak az életéről szóló filmet, utána hozzájött egy nemkeresztény fiú és azt mondta: elhagyja kényelmes szobáját, kimegy lakni a tokiói nyomornegyedbe és szabad idejében a gyerekekért fog dolgozni ennek a csodálatos lánynak a példája nyomán. A páter legalább öt olyan hallgatóról tud, aki Kitahara példája és hatása nyomán találta meg útját az Egyházhoz és ma buzgó keresztény.

Rövid élete alatt hatalmasabb tanúbizonyságát adta a keresztény szeretetnek, mint a legtöbb keresztény egész hosszú élete folyamán. Példája megmutatja, mire képes az igazi keresztény tanúságtétel.

39