Szolgálat 19. (1973)

Béky Gellért: Szatoko Kitahara

hegyekbe küldték pihenni. Szíve azonban egyre visszavágyott a gyerekekhez. Végre nem bírta tovább. Addig könyörgött szüleinek, míg végre visszamehetett újra a Hangyavárosba, primitív barakkjába. Egyszerre visszatért az életkedve.

De már nem az volt, mint régen. Dolgozni nem igen tudott. Nem is kell, mondta a tanító. Elég ezután, ha imádkozik. Lassan kezdett terjedni a hiedelem a Hangyavárosban, hogy Szatoko imájának csodálatos ereje van.

Utolsó energiáját összeszedve, összeállított egy részletes jelentést a városi tanács emberei számára. Már-már arról volt ui. szó, hogy most már valóban felszámolják a Hangyavárost. A tanító szerint ha valamikor, hát akkor most nagyon, de nagyon szükség van a Szatoko imájára. Szatoko végső erejét belevetette a várossal való nagy küzdelembe. Arról volt szó, hogyha már mindenképpen menniök kell innen, hadd vehessenek maguknak megtakarított pénzükön egy távolabbi helyen egy tágasabb telket. Ott majd egy mintatelepet fognak felépíteni. Ha a város hajlandó lenne bizonyos összegű kölcsönnel ehhez a tervhez hozzájárulni, meg tudnák valósítani tervüket. Hiszen már hosszú évek tapasztalata és tudása van mögöttük. Hírük a messze Kóbébe is eljutott már: ott is a Hangyaváros tapasztalatai alapján próbálnak most egy második rongyszedők városát megszervezni. Egy francia páter jött ide hozzájuk: itt élt, dolgozott köztük, hogy ellesse a módszerüket. Alapítótagokként meg egy itteni család ment vele Kóbébe. Ez a család arról volt többek közt nevezetes, hogy csak a keserű kényszer hozta őket ide a Hangyavárosba. Eltökélt szándékuk volt az első kínálkozó alkalommal kikerülni a rongyosok közül. Közben azonban annyira megszerették az itteni életet és az embereket, hogy most készek voltak egész életüket a Hangyavárosban leélni. S most, hogy egy új Hangyaváros terve merült fel, önként ajánlkoztak a kóbei vállalkozásra, őket küldték el Kóbébe egy ottani Hangyaváros megszervezésére. Szatoko megszerettette velük ezt az életmódot.

A város végül is belement a Hangyaváros lakóinak ajánlatába: meg- vehették az új telket. Most már csakugyan az ő városuk volt, csak fel kellett építeni. Fel is építették. Ezután már szervezetten, szakértelemmel, autókkal dolgoztak. Szatoko boldog volt. Álma megvalósult. Igaz, ő már nem érte meg az ígéret Földjének birtokba vételét. Ügy járt, mint Mózes, aki ott a kapujában halt meg.

10. Szátokénak régi vágya volt apácának menni. A már említett Fogolykiváltó Boldogasszonyról elnevezett rendbe szeretett volna belépni. A nővéreket már régóta jól ismerte. Azoknál keresztelkedett meg annak idején. Különösen nagy benyomást tett rá* a rend története: ti. mint kötelezték magukat a régi rendtagok külön fogadalommal arra,

38