Szolgálat 19. (1973)

Gémes István: Dietrich Bonhoeffer

nek csak egy korhoz kötött, de elmúló kifejezési formája volt, ha tehát az emberek tényleg vallástalanok lesznek — és nekem az a benyomásom, hogy ennek mi ma tanúi vagyunk — (mi lehet pl. annak az oka, hogy erre a háborúra most semmiféle vallási .reakció* nem jön?) — mit jelent akkor majd ez a ke- resztyénség számára? Kirántják alólunk a keresztyénség eddigi alapját és csak „egypár utolsó lovagnál“, vagy néhány intellektuálisan fejletlennél érünk még el .vallásosan* valamit? ... s ha a keresztyénség nyugati formáját csak mint a vallástalanság elő- fokát ítélhetjük meg, milyen helyzet áll elő akkor az Egyház számára? Hogy lehet Krisztus a vallástalanok Urává is? Lehetséges vallástalan keresztyénség? Ha a vallás csak egy ruhája a keresztyénségnek — és ez a ruha bizony sokszor öltött különböző formákat —, akkor mi a vallástalan keresztyénség? Barth volt az egyetlen, aki ezekkel a gondolatokkal foglalkozott, de . . . csak egy kinyilatkoztatási pozitivizmushoz jutott el, amely végső soron restaurációs kísérlet maradt. Semmit nem nyert belőle a vallástalan munkás. A megválaszolandó kérdések így hangzanak: mi az értelme Egyháznak, gyülekezetnek, prédikációnak, liturgiának, keresztyén életfolytatásnak egy vallástalan világban? . . . . Hogyan beszélhetünk „világiasan“ Istenről? Hogy lehetünk .vallástalan-világi* keresztyének, hogy lehetünk ek-klesia, azaz kihívottak, anélkül, hogy vallásosaknak értenénk magunkat, hanem inkább a világhoz tartozóknak? Akkor nem lenne többé Krisztus a vallás tárgya, hanem valaki egészen más, valóban a világ Ura! . . .

Gyakran kérdezem magamtól, miért űz valami keresztyén ösztön inkább a vallástalanokhoz, mint a vallásosakhoz? Mégpedig nem is a misszionálás vágyával, hanem egyszerűen mint testvért? Vallásosak akkor beszélnek Istenről, ha emberi ismereteik vagy erejük végén járnak (gyakran csak lustaságból), s az Isten itt mindig deus ex machina . . . Én Istenről nem a határkérdésekben, hanem a központiakban, nem gyengeség idején, hanem amikor erőm teljében vagyok, nem halállal és bűnnel, hanem az élettel és az ember jóságával kapcsolatban szeretnék beszélni. A határhelyzetekben jobb hallgatni és a megoldhatatlant megoldatlannak hagyni. A feltámadáshit nem a halálprobléma megoldása. Isten túlvilágisága nem értelmi befogadóképességünkön túlit jelent . . . Péld 22,11-12-t olvasd, benne megtalálod minden kegyesnek látszó menekülési kísérletünk korlátját!

A lelkigondozás terén is hallatlanul súlyos meglátásai voltak Bon- hoeffemek. Aggasztotta, hogy ott törhet be az ellenség, hogy az Egyházat tönkretegye.

... A szobalány-titok — durván szólva —, tehát emberségünk legintimebb területe (imádkozástól egészen a szekszualitásig!) lesznek a modern lelkigondozás szabad vadászterületévé. S lelkigondozóink ebben sajnos hasonlítanak a leggonoszabb aszfaltújságírókhoz . . . Szociológiai szempontból nézve forradalom ez, a kisebbrendű, az alacsony forradalma . . . Gonosz formája ez az elégtételnek, tudni, hogy mindenkinek megvan a, maga gyengéje ... Teológiai szempontból két hibát látok itt: először, azt hisszük, hogy mi az embert csak mint bűnöst szólíthatjuk meg, miután

30