Szolgálat 19. (1973)

Gémes István: Dietrich Bonhoeffer

ezért tódultak tömegesen előadásaira, sőt munkája nyomán egész mozgalom indult meg a Biblia üzenetét kutatva. Minden szépirodalmi érdeklődése és filozófiai gazdagsága ellenére el sem tudta magát Szentírás nélkül képzelni. Kivégzése előtt cellájában egy Plutarhosz-kötetet találtak, amely egész útján végigkísérte, s amikor kivégzése napján a tábor orvosa benézett a halálraítéltek cellájába, Bonhoeffert imádságba merülve találta, de mellette a földön nyitott Bibliája és egy Goethe-kötet feküdt.

Mint teológiai tanár tudományos-pedagógiai szándékkal nyúlt a Bibliához. Ebben a munkájában sajátos szempontok vezették: „A teológiai magyarázat a Bibliát, mint az Egyház könyvét vizsgálja és magyarázza. Módszerének ez a feltétele, és a szövegtől állandóan ehhez a feltételhez kell visszanyúlnia. Ez biztosítja a teológiai módszer szak- szerűségét, s csakis ebben a szakszerűségben van a tudományosság igénye megalapozva. Ha a Genezis Jahvét mond, történetileg-pszicho- lógiailag Jahvét is gondol, — mégis teológiailag szól az Egyház felől nézve, az Istenről. Hogy Isten az egyetlen Isten a Szentírásban, ezen áll vagy bukik az Egyház és a teológiai tudomány.“

Egy kis ízelítőt abból, hogy hogyan magyarázta hallgatóinak a Szentírást. A bűnbeesés „sicut deus“-ához olvassuk a következőket:

... így megy ez a beszélgetés tovább — egyáltalán az első beszélgetés Istenről, az első teológiai beszélgetés. Nem közös imá- dás, nem Istenhez kiáltás, hanem beszéd róla, úgyszólván a feje fölött el. Mivel Éva belement ebbe a beszélgetésbe, csak a kígyó engedheti meg magának a támadást. S ő beszél az Istenről — méghozzá kegyesen. De ez a kegyesség rögtön nyílt támadássá lesz: tényleg ezt mondta az Isten? — igen, és miért? Mert tulajdonképpen irigykedik rátok, Isten nem jó, hanem gonosz, s kínoz titeket. Legyetek okosak, nála okosabbak, s ragadjatok magatokhoz mindent, amit ő nem engedett meg nektek . . .

„Nem haltok meg!“ — „meghaltok!“ — ebben a két mondatban esik két részre Ádám számára az egész világ. Mondat mondattal áll szemben, s mindez meghaladja az erejét. Hogy is tudná, hogy mi itt a hazugság? Igazság a hazugsággal szemben — Isten igazsága a kígyó hazugságával szemben. Isten igazsága, amelyhez tiltás tapad, s a kígyóé, amely ígéret; Isten igazsága, amint a korlátjaimat mutatja föl, a kígyóé, amely határtalanságomról énekel . . . mindkettő igazság. Hogy érthetné Ádám az eritis sicut deus-mondatot? ő, aki semmit nem tud a gonosz lehetőségéről, csak mint a kegyesebbé-levés, az engedelmesebbé-levés nagy lehetőségét, sokkal inkább, mint ahogy az istenképűségében rejlik... És aztán minden további teologizálás helyett a — tett! Itt megkérdezhetjük: mi történt voltaképpen? Mindenekelőtt ez: az ember belépett a középpontba, s mihelyt a középpontban áll, számára eltűnt minden határ és korlát. Hogy a középpontban áll, az azt jelenti hogy most már nem a központból, hanem önmagából él, s korlátoktól mentes volta azt jelent, ’hogy egyedül van.

27