Szolgálat 19. (1973)
Gémes István: Dietrich Bonhoeffer
Gémes István DIETRICH BONHOEFFER Hogy Isten ügyének mindig is szüksége van tanúkra, mártírokra, azt nemcsak a Szentírásból tudjuk. Már a korai kereszténység sokat merített az igazi mártírok tanúskodásából. Isten készítette föl ezeket, hogy az ő ügyét igazán képviseljék ebben a világban. Tagadnánk Isten Lelkének munkáját, ha nem vennénk komolyan, hogy a mi időnkben is vannak tanúi az Isten ügyének. Ha ezekben a sorokban — nagyon összevontan — egy századunk- beli tanút mutatunk be, akkor rögtön meg kell jegyeznünk, hogy Dietrich Bonhoeffer német evangélikus lelkész esetében az újtestamen- tumi „martűria“ mindhárom vonatkozásában beteljesedett: tanúskodhatott szóval, életével és halálával. De ki is volt Dietrich Bonhoeffer? Egyik volt fogolytársa, egy angol repülőtiszt később így írt róla: „Bonhoeffer a boldogság és öröm légkörét árasztotta maga körül mindenféle élethelyzetben, s lénye mély hálát látszott sugározni maga körül a puszta tényért, hogy még élhet... Azon kevesek közé tartozott ismerőseim körében, akik számára Isten mindig valósággal közel és jelen volt“ (Bayne Best: The Venlo Incident). Best volt az utolsó, akivel kivégzése előtt Bonhoeffer még szót váltott. Azaz egy mondatot mondott neki, amikor a flossenburgi táborban 1945.ápr.8-án tartott fogolyistentisztelet után — alighogy az utolsó imádságot elmondta — két civil lépett be a szobába a felszólítással, hogy kövesse őket: „Ez a vég, de számomra az élet kezdete!“ Másnap felakasztották, mert közvetve résztvett a Hitler elleni összeesküvésben, s mielőtt a háború elveszett volna, azok listáján állt, akiket „feltétlenül el kellett tenni láb alól“. + Az út odáig azonban hosszú, változatos, de hallatlanul egyenes volt. S bár itt távolról sem mint politikai hőst akarjuk ábrázolni, el kell mondanunk róla, hogy nem tudott, nem akart tenni és nem is tehetett mást, mint hogy következetesen szóljon, tegyen, úgy, ahogy azt hite, keresztyén meggyőződése diktálta, még akkor is, ha az út végén az erőszakos halál várt rá. Álmodott a „nagykorúvá lett vüágról“, Istent nemcsak a „határkérdésekben“ kereste, de amikor látta, hogy mindezt gonosz emberi szándék keresztezni akarja, akkor kényszer űzte, hogy közvetlenül beavatkozzék a történésekbe, anélkül, hogy ennek ára 25
