Szolgálat 18. (1973)
Eszmék és események - Ökumenikus találkozás (Lépes Marietta)
(kétség nélkül Isten sújtó végzéséből, aki ezzel bünteti bűneimet) a filozófia előadására vagyok kárhoztatva. Hát érdemes volt ezer életveszély között átkelni a tengeren, azzal a reménnyel, hogy megkapom a mártírok koronáját, azzal a vággyal, hogy hirdessem az evangéliumot a pogányoknak és azzal a kívánsággal, hogy a szent apostolokat kövessem életükben és halálukban — azért, hogy itt Krisztus helyett Aristotelest hirdessem az iskolában? Elképzelem, hogy Tisztelendőséged nevet ezen; én viszont sírok. Mégis újból földerül a kedélyem, ha megfontolom, hogy egyfelől semmivel sem lehetek jobban ő szent Felségének tetszésére, mint az engedelmességgel, másfelől pedig filozófiatanításom mellett nem mulasztom el az alkalmat az apostoli buzgóságra és a felebarát lelki üdvösségének művelésére. Ütitársaimat Guarania ország népeihez küldték, és olyan hamar megtanulták az ottani nyelvet, hogy máris tanítják ezeket a népeket keresztény tanítással és prédikációval, gyóntatnak is, és kiszolgáltatják a szentségeket, Jobb dolguk van, mint a legtöbb más misszionáriusnak, mert a nép nagyon hajlandó hozzájuk, gyengéden szereti őket és mindenben engedelmeskedik nekik, s nemcsak minden szükségükről gondoskodik, de még — amennyire lehetséges — kényelmükről is. Kevés gyermeket lehet találni, aki oly teljes engedelmességgel, szeretettel és tisztelettel lenne szülei iránt, mint ezek az indiánok a mi papjaink iránt. Állandóan keményen dolgoznak, de amellett olyan szép rendet tartanak dolgaikban, hogy sohasem unatkoznak, hanem — akárcsak a noviciusoknak — nagyon is gyorsan telik az idejük. Minden népnél két- két misszionárius él, és ha az egyik pár nincs nagyon messzire a másiktól, időnként meglátogatják egymást. Mihelyt Európából vagy máshonnét valami újság híre jön, sietve közöljük innen velük. A chiquiták ezidőszerint vigasz és segítség nélkül élnek, mert Cordubától, a paraguayi provincia szívétől túlságosan távol esnek, és országuk minden évben a folyó áradása miatt hat hónapig víz alatt áll, úgyhogy e nyomorúságos viszonyok miatt nem tud misszionárius odajutni. De P. Castannares Rafael, akinek fáradhatatlan buzgalma nem ismer korlátokat, most teljes erejéből azon fáradozik, hogy a szívükből megtért szamukákat a kellő rendbe hozza, utána pedig az uguarániakat fogja teljesen eligazítani a kereszténységben, és ezzel a két nép területén át biztos utat nyit a délfelé elterülő pusztaságba, ahol többek között a chiquiták is tartózkodnak. Hogy röviden összefoglaljam; papjaink mindenfelé serényen igyekszenek a pogányok megvilágosítására, különösen a Picoimajo folyó két partján, ahol a vad tsákok laknak. Ha ez a terv megvalósul, misszióik bizonyára semmiben sem maradnának a guaranai keresztények mögött. Egy hosszantartó nátha úgy megtompította a toliamat és az eszemet, hogy most felgyógyulásom után alig van időm, és a jelen levélnél sem időzhetem tovább, mert közben munkám igen felszaporodott. Ó, mennyire szégyellem a „misszionárius“ dicsőséges címét, amikor a valóságban nem apostol vagyok, hanem filozófus! Emlékezzék meg rólam Tisztelendőséged szünet nélkül a legszentebb oltáráldozatban és imájában, hogy ne játsszam el itt hivatásomat és ne szenvedjek kárt üdvösségemben. Maradok Tisztelendőségednek szolgája Krisztusban Corduba, Tucuman, 1730.nov.17. Ladislaus Oros ÖKUMENIKUS TALÁLKOZÁS Egyedülálló ünnepségen vehettünk részt közvetlenül karácsony előtt. Ti. itt Eich- grabenben van három református nővérnek egy kis háza szép kápolnával. Néhány év óta eljönnek hozzánk az imanyolcad egyik napján a kápolnába a szentségi áldásra. Utána együtt vacsoráztunk. Öt ismeretségben vannak P. Foucauld „kis nővéreivel“. Most értesítettek minket, hogy ádvent utolsó vasárnapján 6 órakor azok eljönnek az ő kápolnájukba ádventi ájtatosságot tartani, amire minket is meghívnak. Elmentünk 85
