Szolgálat 18. (1973)
Eszmék és események - Magyar nővérek a nagyvilágban
nyolcán a mi kis „Volkswagenunkkal“. Plébániánk káplánja is eljött, a plébános úr beteg lévén. Nagy szívélyességgel fogadott minket a nyolc „kis nővér“ és a három protestáns nővér az ő papjukkal együtt. Kedves kis kápolnájukban az oltár előtt feküdt egy kis jászolban a Kisjézus. Egyik oldalán egy égő gyertya állt, a másikon hat kisnővér telepedett le a földre, a másik kettő pedig gyönyörű vetített képeket mutatott: a próféták jóslatait és Sz. Pál leveleiben azok beteljesülését, azután pedig a jelen időkre vonatkozását. A kápolna tömve volt, úgyszintén a nagy kórus is. A megkezdés előtt a református lelkész mondott néhány üdvözlő szót a gyülekezetnek. Ezután a kis nővérek kicsit halkan, de nagy lelkesedéssel megkezdték a képeket kísérő éneket. Bámulatos biztonsággal énekeltek egészen különböző nyelveken: német, francia, angol, olasz, spanyol, görög és egy szláv nyelven is, amelyet nem ismerek. Volt vagy öt furulyájuk, egy kis dob és egy cimbalom a kísérethez. Minthogy a pásztor megkérte a jelenlevőket, hogy az ismert énekeket énekeljük együtt a kórussal, a többinek pedig a refrénjét, ezt lelkesen megcsináltuk. Igazi vallási élmény volt, de nagy művészi értékkel. Amikor végétért, a lelkész megkérte a mi káplánunkat, hogy mondjon néhány befejező szót. Ezután a lelkész adta az áldást a gyülekezetnek, ugyanazokkal a szavakkal és gesztussal, mint a katolikusoknál. Amikor a gyülekezet szétoszlott, a református nővérek meghívtak minket az ő kis ebédlőjükbe, amely egyben dolgozószobájuk is. Természetesen nagyon szűkén voltunk: húsz nővér és a lelkész a feleségével, de a szeretet kicsivé csinált minket. A nővérek megható szeretettel kiszolgáltak minket teával és egy nagy tál finom szendviccsel és kitűnő süteménnyel, amit ők maguk csináltak ez alkalomra. Igazi agapé volt, és olyan jól éreztük magunkat együtt. Bárcsak úgy lenne a különböző egyházakkal, amint mi együtt voltunk! Nagyon épültünk a kis nővérek egyszerű és szerény életén. Egyszerű, sötét mosóruhájuk volt bőrövvel és nagy kereszttel a mellükön, úgy mint P. Foucauld-nak, a hideg ellen egy nagy, nehéz gallér kapucnival. Volt köztük 3 német, egy osztrák, két francia, egy belga és egy olasz nővér. Ez a trubadúr-csoport két hónapot utazgat különböző országokban. Kis vándorkocsijukban járnak (amilyen a cigányoknak van) és néha ott is alszanak, ha nincs más helyük; bizonyára nem valami kényelmesen, hiszen a hangszerükkel együtt ülni is alig tudnak benne. Egy jó órát együtt maradtunk. Nyolckor a kis nővérek visszautaztak Bécsbe. Lépes Marietta f.m.m. MAGYAR NŐVÉREK A NAGYVILÁGBAN Trappista nővér, Igny (Franciaország): Az igazat megvallva, a mi életünket könnyebb élni, mint beszélni róla. A kon- templáló életről sokat beszéltek, színesen vázolják a vázolhatókat, mert csak külső keretekről írnak, néha hajmeresztő históriákat. Hát hogyne találnának ki regéket! A kontempláló élet nem külsőség, minden szépsége „belül van“. 19 éve léptem be a Trappe-ba. Egy tanítórendből léptem át. Csak hálával tudok gondolni a Rendre, amelyben első szerzetesi kiképzésemet kaptam. „Vagy fent, vagy lent, élőn, vagy holtra-váltan, Jaj, csak ne felemásan, felemásan!“ (Reményik S.) Amikor az ember Istennek szenteli magát, csak két út van: vagy-vagy. A hivatás ez: találkozni Vele, beleszeretni és Rajta kívül semmit, senkit nem kívánni. Természetesen a kontempláló szerzetesi életet csak hivatással lehet élni. Másoknak ez vagy csodálatos, érthetetlen valami, vagy bolondság, hasznot nem «hajtó életpazarolás. Alapja a Hit. Találkoztunk valakivel, akit JÉZUSnak, az Isten egyszülött Fiának neveznek — és követtük oda, „ahol lakik“, ami végső fokon annyit jelent, hogy az 86
