Szolgálat 18. (1973)

Tanulmányok - Török Jenő: Házastársi lelkigyakorlatok

elvi síkon. Böckle professzor jól mondja: „Ha a felelősség megtiltja a házas- társaknak, hogy újabb gyermeknek adjanak életet, akkor a fogamzás megakadályozásának kérdése is mindenekelőtt a tapintatos szeretet kérdése. De éppen ez a hitvestársra tekintettel lévő szeretet tiltja, hogy olyan módot válasszanak, amely a hitvestárs érzését, személyének jogait és méltóságát sérti, vagy pedig a hitvesi odaadás teljes értelmével ellenkezik. Ezen alapvető elvi tételen túl a születésszabályozás bizonyos módszereiről folytatott mindenféle vita már másodrendű jelentőségű“.'2

c) A tágabb értelemben vett termékenység a házaspár, sőt a család kifelé való megnyílásában, a világszolgálat ban és a nyílt család ban mutatkozik. Molinski hangsúlyozza: egymás perszonális tökéletesítése természetszerűleg vezet arra, hogy a házasfelek jobban megnyílnak embertársaik, és rajtuk keresztül Isten felé. így az egymással és Istennel átélt partnerség egyre alkalmasabbá tesz a legtágabb értelemben vett partnerségre: az egyetemes testvériségre.

Ide tartozik a keresztényeknek az a világszolgálata, amelyet a Zsinat hangsúlyoz (Gaudium et Spes), s ami épp a világi híveket arra ösztönzi, hogy felelősséget vállaljanak a világban, a társadalomban, hazájukban. Külön kiemelendő mozzanat itt az egyház építése, amely nem szorítkozhatik a szűk családra. Különösen fiatal házaspárok szorulnak tapasztalatcserére, egymás szellemi, erkölcsi és anyagi támogatására (utóbbin nem pénzbeli segítést értünk, hanem kölcsönös kisegítést háztartásban, gyermekekre felügyelésben, stb.). Nem utolsó sorban jelentős az erkölcsi szempont: egy a felszínes, szabados erkölcsiséget képviselő közvéleménnyel szemben való kölcsönös erősítés, a kovász-tudat közös ébrentartása: az egyházközség liturgikus, nagyobb közösségében szorosabb, kisebb közösségek (pl. szomszédság) alakítása, amelyek annak összetartói, tevékeny tényezői.

A közösség építésének legjelentősebb természetes mozzanata: a dialógus. Nem is jöhet létre perszonális én-te közösség dialógus nélkül.'3

A dialógus az az aranyfonál, amely az első jegyesi találkák csevegésein kezdve végig kell hogy vonuljon az egész házaséleten, az öreg nagyszülők beszélgetéséig az „üres" otthonban. Erre mindig időt szakítani tudni — egyik titka a jó házasságnak, de az igazi szeretetnek a jele is. A dialógus előfeltétele a partner meghallgatása, a nyitottság az elfogadásra. Prohászka felejthetetlen utolsó konferenciájában a lelki szegénységet jellemezte így: „facultas capiendi“, képesség a befogadásra. Ezt a dialógust a gyermekektől, nevelési problémáiktól függetlenül is kell folytatni, mert eljön az idő, amikor kiürül a ház — és akkor a házaspár nem tud dialógust kezdeni. A hitvesi dialógus nem csupán beszéd. Természetesen hozzátartoznak a figyelemnek és gyöngédségnek megnyilvánulásai. Kezdve a feleségnek hozott virággal, vagy a hazatérő férjet derűs érdeklődéssel fogadással, házigondok s panaszok helyett (még ha nagyon fojtogatók is) — egészen a gyöngédség testi jeleiig, amelyeknek végig kell kísérni életüket, a jegyességtől, amikor még — a késő öregkorig, amikor már nem érhetik el a „skála“ legvégső pontját, és ideértve az ún. megtartóztatási időket is, sőt épp akkor igen fontosak. Dialógus során kell tudni vitákat és nézeteltéréseket is el60