Szolgálat 18. (1973)
Tanulmányok - Török Jenő: Házastársi lelkigyakorlatok
retetszövetségének: életreszóló feladat ennek a szeretetnek olyan elmélyítése, láthatóvá tétele, hogy az emberek valóban felfigyeljenek, és Isten erejére, szeretetére következtessenek. Szomorú volna, ha a képből csak halvány árnykép, s tragikus, ha torzkép válnék. Tehát „esküvő és házasélet együtt alkotja a házasság szentségét“ (Christen), vagyis a házasság szentsége nem statikusan, hanem dinamikusan fogható csak fel, „maradandó szentség“ (Dauersakrament), mint a keresztség és az Eucharisztia. A következő elmélkedést a hitvesi szeretetnek szenteljük. A szeretet nemcsak parancs tárgya, hanem mélyen benne gyökerezik a reá irányuló igény és képesség ösztönvilágunkban. A szerelem elementáris erejű vonzalmát C. Lewis az autó startgyújtásához hasonlítja, amely nélkül nincs indulás — de az úton végig nem elég. A merőben ösztönös, kapni akaró szeretetnek önzetlen, adni akaró szeretetté kell átalakulnia: ez az adás végeredményben önmagunk odaadása, kezdve a jóakaratú gondolattól, a másik elfogadásától, a feltétlenül kimondott „igen“-től, úgy amint ismerjük, emberi gyengéivel együtt, és folytatva azzal, hogy állandóan hallgatunk reá, időt szentelünk neki, javát, kibontakozását szolgáljuk, semmi áldozattól vissza nem riadva. Ez a kölcsönös odaadás, a másik boldogságának akarása és szolgálni akarása, a hitvesi egyesülésben éri el csúcspontját, végső kiteljesedését. Rá kell mutatnunk, hogy a hitvesi szeretet megnyilvánulása egész skálájának, az egymást köszöntő mosolytól a csúcspontig magán kell viselnie a krisztusi szeretetnek lényeges mozzanatait. Emeljük ki P. D’ Heilly-vel három alapvető mozzanatát: e szeretet totális, végleges, húsvéti.9 Totális, mindenre kiterjedő, kivételt nem ismerő: „Szeretem erényid tiszta sugárzását, szeretem hibáit napfogyatkozását“ (Petőfi) — maradéktalanul elfogadja a másikat olyannak, amilyen, és minden téren és tekintetben kívánja boldogulását szolgálni (pl. nemcsak anyagi javakkal halmozza el, hanem szellemi igényeit is ki akarja elégíteni). Nem ismer időbeli korlátokat: hűséges. „Aki szeret, az hű tud lenni, sőt a hűség szenvedélye, szíve vágya“ — írja elmélkedéseiben Prohászka. Amikor a keresztény házaspár Krisztushoz kapcsolja szeretetszövetségét, az Ő örök szeretetéből merít nemcsak példát, hanem erőt is. Hogy csalódások lehetősége ellenére is hűséget tudunk fogadni és tartani, arra Isten minket elfogadó és soha el nem hagyó szeretete, örökké kész megbocsátása a zálog. Naponta ezért imádkozunk a Miatyánkban . . . Végül ez a szeretet húsvéti: útja a hétköznapok kereszthordozásán, esetleg Getszemáni-szerű elsötétülések és el hagyatottságok útján vezet — de ha Krisztushoz kötve maradunk: a biztos feltámadáshoz. A hitvesi szeretetben az esküvő napjától benne kell lennie és állandóan meg kell újulnia az „igen“-nek az áldozatra, a keresztre is, — ugyanakkor, amikor bennünk kell hogy éljen a bizalom, hogy az Úr nem próbál bennünket erőnkön felül. Nem lesz nehéz az életből és az irodalomból példákat felhozni arra, hogy hitvesi és szülői áldozatokból milyen mindenért kárpótló földi boldogság is fakadhat. A második nap esti elmélkedését a hitvesi szerelem testi vonatkozásainak szenteljük. Kiindulásul vehetjük, hogy az emberi szerelem ugyan ösztönös, de épp mert emberek vagyunk, nem merőben az: az értelem és akarat irányítása alatt áll. A testi gesztusok — akárcsak szavaink — lelkünk kifejezései. A hitvesek testi dialógusa, annak egész széles skáláján, szeretetek kifejezése. Mindaddig jó és helyes, amíg a szeretetet szolgálja. Itt azonban utalnunk kell 58
