Szolgálat 18. (1973)
Tanulmányok - A vallásos nevelés problémái Nyugatnémetországban
lyel éppen a vallásos igazságokat kellene megragadniok. Sajnos a vallásosság csökkenésével, a technika, televízió terjedésével a falusi fiatalságnál is hasonló a helyzet. Sok fiatalnak egészen primitív, gyermekes az érzésvilága, akarata fejletlen, nincs ellenállóképessége. Pedig a kegyelem a természetre épít. Először tehát emberileg kellene előkészíteni a gyermekeket az isteni igazságok befogadására. Németországban „a katekézis előterének“ (Vorfeld der Katechese) nevezik ezt, és egyre szükségesebbé válik, hogy ne az emeleten kezdjük az építést. Már a zsinat előtt hangoztatták hozzáértők: először talán nem is Istenről kellene beszélni, hanem emberi értékekről. A katekézis előterébe tartoznak pl. a csendgyakorlatok. A gyermekeket rávesszük arra, hogy necsak ne fecsegjenek, hanem olyan visszafojtott csendben legyenek, hogy a folyosón a vízcsap csepegését is hallják; hangból meg tudják ítélni, milyen tárgyat ejtettünk az ajtó mögött a földre. Ahhoz, hogy Istenhez beszéljen, ugyanilyen csendre lesz szüksége. A hitoktatást azzal kezdhetjük, hogy beszéljen önmagáról, családjáról. Igen sok hittani témánál is először emberi alapélményekből kell kiindulni (anthropologische Ansätze der Katechese). így látja: a hittanórán olyasmiről lesz szó, ami őt magát közvetlenül érinti. Alkalmat találunk arra, hogy a helyes emberi magatartást megbeszéljük. A gyermek megérti, hogy Isten is hasonló kapcsolatba akar kerülni vele, vagy hogy hasonló képekben beszél a Szentírás is. Hagyjuk, hogy ezeket az élményeit elmesélje, lerajzolja, társaival megjátssza, hogy mindaz, amit naponta megél, tudatossá váljék benne, hogy erre építhessünk. Ezzel elkerüljük, hogy vallásgyakorlata valahol az élete mellett játszódjék le. A mai gyermek alig csodálkozik. Technicizált környezetében (vidéken is) mindent természetesnek vesz és legfeljebb a motort csodálja meg. Ehhez pedig azt hiszi, nincs szüksége Istenre. Rá kell mutatni, hogy Istentől kapott képességeinkkel és a természet felhasználásával vált mindez lehetővé. Hozzá kell segíteni a gyermeket ahhoz, hogy csodálkozzák, mert csak így fogja az Isten nagysága csodálatba ejteni. Figyeljünk meg virágokat, állatokat, saját testünk csodás felépítését. Senki sem parancsolja a szívének, és az mégis dobog. Használjuk fel a tanulók természettudományos ismereteit arra, hogy rámutassunk: mindezek mögött egy bölcs, tervező Istennek kell állnia, akitől a világ való. A hitoktatást néha megnehezíti olyan fogalmak megmagyarázása, amelyeket szimbólum vagy kép fejez ki, mert azt szintén meg kell magyaráznunk. Istenről is szinte csak szimbólumokban beszélhetünk. Ezek a lélek mélyéből fakadtak, belső szemléléssel, ősi élmények során. Ugyanígy a mélyre hatolhatunk a szimbólumok megértésére való neveléssel (Symbolerziehung). Még mielőtt a szimbólumot a szentírási szövegben vagy a liturgiában megbeszéljük, érdemes ezt feldolgozni. Egy kiindulási lehetőség, amelyen már 8-9 éves kortól kezdve örömmel vesznek részt a gyerekek, hogy csendben elgondolkoznak rajta, majd lassan, egymás után, szüneteket tartva elmondják, mit jelent számukra pl. a nap, a fény, a felhő, a tűz, a kereszt stb. Mutassunk képeket vízről, szikláról, hegyekről, csillagról, stb., a gyermekek rajzoljanak, vagy otthon keressenek ilyen képeket, mondják el pl. a vízzel kapcsolatos kellemes vagy félelemmel teljes emlékeiket. így megértik, hogy a víz életet jelenthet, de életveszélyt is; könnyebb lesz megérteniök a keresztség szertartását, a szenteltvíz jelentését: jobban megértik, miért élték meg az izraeliták halálveszélyben Isten erejét a Vörös tengernél, többet értenek meg a csipkebokornál a tűzből, mintha ott valóságos tüzet tételeznének fel. 2. A tananyaggal kapcsolatban próbáljuk alkalmazni a hitigazságok hie rarchiájának elvét: a lényegről beszélünk, de arról részleteseb4 49
