Szolgálat 18. (1973)
Tanulmányok - Béky Gellert: A „zen“ és a keresztény imádság
metafizikus „ürességet“ és a kínai „tao“-t (a lét, a valóság végső értelme és megszemélyesítője). Az „üresség“ és a „tao“ élményszerű, intuitív víziója a zen igazi célja és értelme. A kínaiak „csan"-nak ejtik, a japánok „zen“-nek mondják. Ez utóbbi elnevezés (a kínai karakter mindkét esetben azonos) vált nemzetközivé. A zen végső célja, az intuitív vízió is japán elnevezésében ismeretes: „szatori“. A zen — akárcsak a kínai csan — a buddhista „djana“ fordítása. Djana szemlélődő elmélyülést, koncentrált elmélkedést jelent. A zenben azonban inkább a hirtelen, villámszerű illumináción van a hangsúly. Japánban három ága is van a zennek. Legjobban az ún. „szótó“-zen van elterjedve. Dógen Zendzsi (1200-1283) ültette át Kínából Japánba. Jelenleg kb. 15 000 kisebb-nagyobb „temploma“ van és mintegy 6 millió hívőt számlál. Természetesen kevés azoknak a száma, akik a zent a maga egészében és teljes szigorúságában gyakorolják. Az igazi zen-boncok valóságos spártai életet élnek; csak zöldségfélével és gyümölccsel táplálkoznak; napi kalória- fogyasztásuk alig 850! Ha manapság a zenről van szó, a japán zent kell rajta érteni. Ennek lényegéhez pedig hozzátartozik a „za-zen“: keresztbetett lábakkal ülve elmélkedni. Az elmélkedés tulajdonképpen téves kifejezés, mert éppenséggel semmire se szabad gondolni a zazen alatt. Ellenkezőleg: ki kell üresíteni magunkat minden néven nevezendő vágyódástól, gondolattól, képzettől, érzelmektől, aggódástól, okoskodástól, stb., mert csak így tapasztalhatjuk meg az igazi ént, a rejtett valóságot a maga ősi szép egyszerűségében, bűntelen meztelenségében, közvetlen megnyilatkozásában. A zent nem szabad, de nem is lehet definiálni. Minden racionalista meghatározás, érzelmi körülírás erőszak a spontán valóságon, béklyó a szabad végtelenség arcán. Sem az állítás, sem a tagadás, sem a kételkedés, sem a kritika nem visz közelebb egy mákszemnyit sem a valósághoz. A zen nem akar „tanítani“, nincs tartalma, nincsenek „dogmái“. Még csak magyarázni sem akar. Az igazi zen-bonc nem csinál propagandát a zennek; nem akar zenrendszereket felépíteni. A zennek nincs sem filozófiája, sem ideológiája. Nem ismeri sem az Isten, sem a kegyelem, sem a bűn fogalmát. A szó szoros értelmében „túl van a jón és a rosszon“. Az evilági dualizmus, kategóriák nem a zen világa. Egyedül a közvetlen élmény a fontos, amelyben megszűnik minden különbség, feloldódik minden ellentmondás; ahol az én tökéletesen azonos önmagával és a teremtéssel. Az ószakai katolikus egyetem rektora, Kisi szerint a zen-élmény ilyen megfogalmazása szent Tamás „intellectus divinus“-át juttatja eszünkbe, amelyben nincs különbség többé a látó és a látott, vagyis a megismerés alanya és tárgya között. S ilyen értelemben a zen talán az emberiség legelemibb (bár öntudatlan) vágyódása az istenfiúságra, a megistenülésre, anélkül, hogy az illető tudna Istenről, vagy kifejezetten gondolna rá. 41
