Szolgálat 18. (1973)
Tanulmányok - Jálics Ferenc: Új ösvények régi utakon
Nyugodtan gondoljuk végig ezeket a találkozásokat. Ismerjük meg az ö Szívét és a magunk szívét. Készítsük a magunk szívét a mások számára is. Ez az egyetlen út az apostoli boldogulásra. A mi lelkűnkből is törjön elő egy szép vallomás: Te vagy az egyetlen, igaz nagy ember, Uram; nekünk csak Te imponálsz; Hozzád fogható nagyságot nem ismerünk. Emberi jóságod és isteni nagyságod hitünk tárgya, életünk célja. Egyedül hajszolni érdemes boldogságunk és szeretetünk tárgya Te vagy! Jálics Ferenc ÚJ ÖSVÉNYEK RÉGI UTAKON (Lelkigyakorlatos tapasztalatok) Fiatalember érkezett és lelkigyakorlatot akar végezni — szakította félbe tanulásomat teológus koromban egy társam —, elvállalnád? Felnéztem a könyvek közül és elfogadtam ajánlatát. így kezdődött tapasztalatom a lelki- gyakorlatok adásában, mikor már tízszer végeztem el az évi nyolc napos lelkigyakorlatot és egyszer a harminc naposat. Egy-két tapasztalatot vetek papírra az ilyen rövid cikk szerénységével: nem akarom általánosítani felfedezéseimet, talán gazdagságából is veszít rövidsége miatt, de szívesen írom le, mert örömem telik a lelkigyakorlatok kézzel fogható gyümölcseiben. Idén is, noha még csak április van, hat csoportban több mint százötven keresztényt vezettem a pusztai magány ösvényein. Csak a jó Isten tudná megmondani, milyen fordulatot jelentett életükben. Sok lelkigyakorlatot adtam teológus koromban egy-egy fiatalembernek. Idősebb páter magyarázta meg, hogy négyszer napjában kell elmélkedési anyagot adni, és azt tette hozzá, hogy mindannyiszor meg kell kérdeznem a fiút, hogyan sikerült utolsó elmélkedése. Ez az utóbbi tanács lett lelkigyakorlatos tapasztalataim alapköve. Bementem ugyanis a fiatalember szobájába, leültünk és megkérdeztem: na, hogy ment az elmélkedés? Közben már a tarsolyomban volt a következő elmélkedés vázlata. Legtöbb esetben nem-várt lelkiállapot, vagy új probléma tárult fel előttem erre a kérdésre, amit az előkészített elmélkedés csak megzavart volna. Magamban tüstént megváltoztattam a tervet és eltérve a lelkigyakorlatos könyv anyagától, olyan kérdéseket és szentírási szövegeket nyújtottam neki, amelyek az ő helyzetében útmutatónak ígérkeztek. Később rájöttem, hogy ez az eljárás megfelel Szent Ignác szellemének, mert az elmélkedési témáról átteszi a súlypontot az útbaigazításra (discretio spirituum). E miatt azonban nagy bajba kerültem, mikor az első csoportlelkigyakorlat alatt harminc szempárral találtam magam szemben, és hiába kérdezgettem magam a pódiumról, hogy vajon ment-e mindegyiknek az elmélkedés. Nem tudtam belenyugodni, hogy a lelkigyakorlatozó belső fejlődési folyamatának a kísérése helyett csak* egy-két evangéliumi 35
