Szolgálat 18. (1973)

Tanulmányok - Jálics Ferenc: Új ösvények régi utakon

szólamot hangoztassak a hallgatóság előtt. Legalább is úgy éreztem, hogy elbeszélek az emberek feje fölött. A lelkigyakorlat-adásban megőszült öreg harcosok talán legyintenek erre a problémára, de a kérdés nem hagyott nyugodni, annál is inkább, mert történelmi tanulmányaim alapján tudtam, hogy Ignác Atyám nem ismerte a csoportokban adott lelkigyakorlatot. Tíz évig kísérleteztem, míg végre lassankint kielégítő megoldást találtam.

Egyik fiatalkori elhatározásom volt, hogy semmit se mondok pusztán azért, mert Ignác Atyánk beleírta könyvébe. Első este elmeséltettem a fiúval egész életét: családi viszonyait, iskolaélményeit és főleg hosszan kifaggattam minden vallásos élményéről. Felfedeztem, hogy mindenkinek van némi élménye a „fundamentumról“, a bűnről, Krisztusról, de mindenkinek más pillanatban és más formában. Kihámoztam az élmények magját, és az elmélkedéseket nem a könyv, hanem mindenki saját szókincsével, saját életéből merített képekből és élményekből kiindulva építettem fel. A múlt és a jelen tapasztalataiból ért meg a következő lépés. „Emlékszel, mikor tizenkét éves korodban ott azon a táborozáson — kezdtem visszavezetni elmesélt élményeire a lelkigyakorlatozót — tettvágyat éreztél Krisztusért?“ Innét kiindulva, és a jelen ideáljain keresztül hagytam, hogy megélje Krisztus Király elmélkedését. Ez remek gyakorlat volt, hogy megértsem az embereket. Segített, hogy a szó szoros értelmében mindenkinek a bőrébe bújjak és belülről próbáljam megtalálni a lépést, amit ebben a pillanatban kíván érési folyamata.

A lelkigyakorlat adása szolgálat. A gyereknek tett szolgálat a felnőttől függ, mert a gyerek nem tudja, hogy mit akar és mi neki a jó. A felnőttnek tett szolgálat viszont attól függ, hogy a felnőtt mit akar, tehát azzal a kérdéssel kezdődik: miben lehetek szolgálatára? Az első este, mikor a lelkigyakorlatozó csoport összejön, még mielőtt valamit is mondanék, megkérdezem, miért jöttek és mit akarnak elérni. Egyben megígérem, hogy abban fogom segíteni őket, amit el akarnak érni. Nincs más szándékom. Sok kellemetlen tapasztalatom volt ezen a téren. Egyszer például egy jezsuita közösségnek adtam lelkigyakorlatot, és az elöljáró meggyőzött, hogy mindenki szentignáci lelkigyakorlatot akar. A harmadik nap elégedetlenséget vettem észre, és kérdéseimre kiderült, hogy az elöljárón kívül senki sem akarta ezt. Egyesek pihenni jönnek a lelkigyakorlatra, mások beszélgetni, vagy elméleti megújulást keresnek. Van, aki imádkozni akar, de csak keveset. Ezt mind tekintetbe kell venni. Mielőtt beszélnék, bemutatkozom, mesélek valamit magamról és kifejtem, hogy mindenkinek személyesen akarok szolgálatára állni, hogy elérje, amiért jött. Még akkor is, ha mindenki mást akar. Ott helyben egy papíron felelnek a kérdésre, hogy miért jöttek, azaz mit akarnak elérni és milyen módon akarják végezni a lelkigyakorlatot. Ezzel visszavonulok és a feleletek tanulmányozása után beszélek újra a csoporthoz. Ajánlatokat teszek, megegyezünk bizonyos minimális külső rendben és biztosítom, hogy mindenkinek tiszteletben tartom a kívánságát. A papír, amit névvel adnak át, nagyon hasznos főleg az első napokban. A második nap már mindenkit keresztnevén

36