Szolgálat 18. (1973)

Tanulmányok - M.I.: Világ felé fordulás és világkerülés

A nem-konformálódás nem azt jelenti, hogy érdektelenek vagyunk a világ (az emberiség) nagy problémáival szemben, de azt sem, hogy közömbösek vagyunk örömeivel és nyomorúságával szemben. Hiszen Sz. Pál, mikor a továbbiakban részletezi a világgal szemben való magatartásunkat, külön hangsúlyozza: „örvendezzetek az örvendezőkkel, a sírókkal pedig sírjatok!“ (Róm 12,15)

A világmegvetés: eszkatológikus remény

A non-konformizmus csak azt jelenti, hogy ne tapadjunk a világ örömeihez, pompájához, léha szórakozásához, szerelméhez, kapzsi üzleteihez, stb., mint életünk végső céljához, és ne rettegjünk szenvedéseitől, a betegségtől, sikertelenségtől, megaláztatástól, szegénységtől, mint életünk legnagyobb szerencsétlenségétől. A világ bajaiban nem szabad elfelednünk Sz. Pál intelmét: „Ne szomorkodjatok úgy, mint akiknek nincs reményük“ (Uessz 4,13).

A világ örömeire ugyanezt alkalmazhatjuk: „Ne merüljetek el annyira a világ örömeiben, mintha magasabbra nem volna reményetek.“

Tehát a világ nevetésében és könnyeiben a mi reményünk messzebb nézzen: Az abszolút jövő, a végső eszkatológikus beteljesülés reményének távlatában kell a világ nyomorát és pompáját értékelnünk. „Azt mondom tehát testvérek: az idő rövid. Azért akinek felesége van, éljen úgy, mintha nem volna, aki sír, mintha nem sírna, aki örvend, mintha nem örvendene, aki vásárol, mintha nem tartaná meg, s aki érintkezik a világgal, mintha nem érintkeznék vele, mert elmúlik a jelen szkémája. Én pedig azt akarom, hogy gond nélkül legyetek“ (1Kor 7,29-32).

A világhoz való fordulásunkat, a világ (vagyis az emberiség) iránti elkötelezettségünket mindig az eszkatológikus remény hatalmas távlatában kell értenünk, és meg kell őriznünk abszolút szabadságunkat az eszkatológikus beteljesülést visszautasító világ ígéreteivel és fenyegetéseivel szemben.

Ez a szabadság szükséges ahhoz, hogy Istennek tetsző áldozatunkat az önfeláldozó felebaráti szeretet mindennapi cselekedeteiben aprópénzre váltsuk.

Foglaljuk össze Szent Pál gondolatait.

A keresztény egész életével belekapcsolódik Krisztusnak világmegváltó áldozatába, kiegészíti, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik. Életének élő, szent és Istennek tetsző áldozatával számára a világ keresztre van feszítve és ő a világ számára, alap-beállítottságát („szkémáját“) elutasítja és azzal nem azonosul. Ha ezt megértettük és magunkévá tettük, akkor pozitív formában is kifejezhetjük a világhoz való viszonyunkat: Szeretet és szabadság.

Ha ez a szeretet megvan és a szabadság is megvan bennünk, akkor lehetünk nyitottak a világ felé, illetőleg a világban megnyilvánuló isteni akarat felé.

20