Szolgálat 18. (1973)

Tanulmányok - M.I.: Világ felé fordulás és világkerülés

Atya elküldte Fiát és a Fiú feláldozta magát. Ez a mai világ, amely oly hatalmas és oly gyenge, oly ellenséges és oly nyitott, vár benneteket és várja munkátokat.“ (VI. Pál pápa 1966.nov.16-i allokációja.)

A Szentatya szavai nem oldják fel a világ-fogalom kettősségét, de jó eligazítást adnak a megoldásra.

Azt a világot, amelyet a pápa összeesküvésnek nevez, Krisztus elítélte és fejedelmét kivetette (Jn 16,8). Ez a világ gyűlöl minket, de Krisztust már előbb gyűlölte (Jn 15,18). Mi nem ebből a világból valók vagyunk, hiszen Krisztus kiválasztott minket e világból, és ezért ez a világ gyűlöl minket is (Jn 15,19). De nem kell félnünk tőle, mert Krisztus legyőzte ezt a világot (Jn 16,33). Ez a világ örül, mikor mi sírunk (Jn 16,20). Ez az a világ, amelyért Jézus nem imádkozik (Jn 17,9). Ezt a világot nem szabad szeretnünk, sem azt, ami ebben van (1Jn 2,13). Aki tehát ennek a világnak akar barátja lenni, az ellensége lesz Istennek (Jak 4,4).

Erről a világról csupa negatívumot olvasunk a Szentírásban.

A másik világ pedig Isten szeretetének tárgya, az, amelyért Isten elküldte egyszülött Fiát, hogy megváltsa és üdvözítse. Ez a világ az egész emberi család, amelynek bűneit az Isten Báránya elveszi, amelyért Krisztus meghalt a kereszten.

I. A világ felé fordulás: emberszeretet

A világnak ez a „két arca“, amelyről a Szentatya beszél, annyira ellentétes, hogy a világgal szemben való magatartásunknak is „két arca" van.

Mit tanulunk erre vonatkozóan Sz. Páltól? Legtömörebben a rómaiakhoz írt levél erkölcsi részének bevezetésében fejezi ki: „Testvérek, Isten irgalmára kérlek titeket: adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul. Ez legyen ésszerű hódolatotok. Ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem alakuljatok át gondolkodástok megújulásával, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi helyes, mi kedves neki és mi a tökéletes“ (12,1-2).

Az első versben látszólag semmi utalás nincs a világhoz való viszonyunkra. Az apostol Isten irgalmára hivatkozva sürgeti az önátadást. De ha jól megfigyeljük Sz. Pál egész gondolkodásmódját, akkor látjuk, hogy épp ebben a versben van a világhoz való viszonyunk hittani és erkölcsi alapvetése.

„Isten irgalma“ Sz. Pálnál nem elvont fogalom, hanem konkrét valóság, amelyet Jézus Krisztusban nemcsak kinyilatkoztatott, hanem történeti ténnyé is lett. Erre a Jézus Krisztusban történeti valósággá lett isteni irgalomra hivatkozik Sz. Pál.

Istennek ez a Jézus Krisztusban művelt irgalmas tette nemcsak Istennek a világhoz való viszonyában nyilvánít ki új és soha egészen át nem tekinthető perspektívát, hanem a mi világhoz való viszonyunkban is egészen új horizontot tár fel.

Isten irgalmának első lépése a megtestesülés. Az Ige a világba jött, része lett a világnak. Az emberi család tagja lett, az emberi történelem részese.

13