Szolgálat 18. (1973)

Halottaink - Lőrincz Zoltán SJ (R.)

későbbi hivatali tisztségei inkább terhet jelentettek számára, mintsem örömet: elvonták igazi munkaterétől és nem egyszer lelki fájdalmak okozóivá lettek, mert szinte túlfinomultan érzékeny lélek volt, és mélyen megsebezte minden félreértés. Szerénységétől távol állt bármiféle érvényesülési ösztön, mindennemű anyagiasság. „Filius Dei det nobis sensum, ut cognoscamus verum Deum“ (Isten Fia adja meg nekünk az érzéket az igaz Isten megismerésére) — szokta kérni a breviáriummal. Mert akiből ez az érzék hiányzik, azon nem segít a tudomány. Csodálatosan megvolt benne ez a minden szép és jó iránti fogékonyság. Ezt lehetett megérezni lelkigyakorlatain, liturgikus és egyéb tárgyú előadásain, cikkeiben és szentbeszédeiben.

Fogadalmai szellemében élő, igénytelen, alázatos, engedelmes szerzetes volt. Finom, udvarias, előzékeny modora a Szociális Otthonban, és krisztocentrikus keresztviseléssel vállalt betegsége alatt is példás hatással volt a közösségre. „Bona facéré et mala páti“, jót tenni és a rosszat elviselni — volt egyik jeligéje. Szent Benedek, Szent Bernát és Loyola Szent Ignác lelkiségéből ötvöződött szerencsés egységbe szeretetreméltó egyénisége. Mint hittanár és lelkipásztor: világított és melegített.

Dr. Bánhegyi Jób — Borbély Ignác

LŐRINCZ ZOLTÁN SJ (1917 — 1973)

Stílusosabb jelmondatot nemigen olvastunk még gyászjelentésen, mint az övén: „A buzgóság emésztett el házadért“ (Jn 2,17). Ez volt a gyászmisén tartott és a temetési beszéd mottója is.

1917.jan.14-én született Nagyváradon, régvárt elsőszülöttként. Apja villanyszerelő, majd Püspökladányban (ahová vagonlakókként kerültek) mozdonyvezető lett, végül pedig, 50 éves kora után leérettségizve, MÁV műszaki főellenőr. Négyen voltak testvérek, egyikük korán meghalt. Testvéreinek mentora volt, kissé felcseperedve szülei mellett támaszként, társként állott. Vidám, készséges volt mindig. Egyetemista korában is segített édesanyjának a piaci áruk hazaszállításában; akkor inkább letette az egyetemi sapkát. Szülei harmonikus családi életet éltek, tőlük és nagyszüleitől csak jóságot tanulhatott és tanult is. 1927.aug.1-én apját Pécsre helyezték. így került Zoltán a Pius-gimnáziumba, ott érettségizett is.

14 éves korában szólt először, hogy pap kíván lenni. Apja premontreinek szerette volna. Érettségi után viszont nem jelentkezett, hanem beiratkozott jogra. Közben végleg megérlelődött benne a gondolat, hogy a Jézustársaságba lép. „Haláláig ízig- vérig hősként élt hivatásának és fogadalmának“ — írja egyik testvére. Pedig már az elején sem volt könnyű dolga: egyik filozófiatanára olyan keményen bánt a kisebb képességűekkel, hogy távozásukat kívánta. 1937.aug.14-én lépett be. Filozófiát Kassán, teológiát Szegeden végzett. 1946.júl.26-án szentelték. 3. próbaévét a Manrézában végezte. A következő két évet Kaposvárott töltötte P. Kerkai mellett mint gondnok, templomi lelkipásztor, szerte a megyében mint népmissziós.

Élénk, lelkes egyéniségével lelke volt a kommunitásnak, életet, derűt, vidámságot öntött társaiba, mindamellett szerény és imádságos volt. Mindenkihez volt kedves szava, és akik ingadoztak hivatásukban, azokban újra fel tudta szítani a kedvet.

1950 után a kábelfektető vállalatnál helyezkedett el mint raktáros és munkás. Szentmiséit gyakran éjszaka mondta egy szerszámos-kuckóban. Nemsokára meghívást kapott, hogy Bonyhádon vállalja a sekrestyés munkáját. Itt bontakozott ki festőkészsége Azóta is híres volt arról, hogy igen ügyes piakátokat készített hitoktatáshoz, faliújsághoz, fáradságot nem kímélve, akkor is, ha tudta, hogy csak öten látják. Jézus Szíve és a Szűzanya ünnepein ő díszítette szobraikat, képeiket drapériákkal, rajzokkal, festésekkel. Volt a Balaton melletti szőlőkben kapás is. .

Hamvas Endre püspök egyházmegyéjébe hívta. Első állomása kápláni beosztás volt Derecskén. Kemény iskola. Sok elődjének a bicskája beletörött már. Lőrincz atya

102