Szolgálat 17. (1973)
Az egyház szava - VI. Pál pápa levele Kis Sz. Teréz centenáriumára
AZ EGYHÁZ SZAVA VI. PÁL PAPA LEVELE KIS SZENT TEREZ CENTENÁRIUMÁRA Kedves Testvérünknek, Jean Badré bayeux-i és lisieux-i püspöknek. Gondviselésszerű fényként ragyog fel előttünk ebben az 1973-as esztendőben Martin Teréz földi születésének százéves fordulója. Bárcsak az ő istenközelsége, imádságának egyszerűsége arra indítaná a szíveket, hogy a lényegeset keressék! Bárcsak reménye utat nyitna azoknak, akik kételkednek Istenben, vagy a saját korlátáik miatt szenvednek! Bárcsak szeretetének realizmusa megnemesítené mindennapi feladataink teljesítését, átalakítaná kapcsolatainkat az Egyházba vetett bizalom légkörében! Semmi kétségünk: a gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz az ég magasából maga is szüntelenül azon fáradozik ebben a jubileumi évben, hogy megvalósítsa a földön mindazt a jót, amit megígért. Korunkban az Istennel való bensőséges viszony elsődlegesen fontos, de nehéz dolog. Valóban: ma már Istenre is a gyanú árnya vetődik; „elidegenedésnek" minősítik, ha valaki az Istent önmagáért keresi; a nagymértékben szekularizálódott világ hajlamos arra, hogy az ember létét és tevékenységét elvágja isteni forrásától és céljától. És mégis: egyre jobban érzik a szemlélődő, érdeknélküli, semmi viszonzást nem váró imádság igénye. Magának az apostolságnak is minden szintjén az imádságban kell gyökereznie, Krisztus Szívéhez kapcsolódnia: máskülönben olyan aktivizmussá esik szét, amely már csak a nevében evangéliumi. Ebben a helyzetben Teréz mindenekelőtt úgy jelenik meg előttünk, mint aki szenvedélyesen hitt Isten szeretetében, az ő tekintete előtt élte át a mindennap legkisebb részleteit is, az ő jelenlétében járt, egész élete párbeszéd volt Szerelmesével; számára a Kárrnel nemcsak valami rendkívüli lelki kaland volt, hanem a legtágabb horizontok ölelkezésének helye, az Egyház missziós gondjainak és szükségleteinek benső megosztása. Szeretettel hívunk mindenkit — akár szemlélődő, akár apostoli hivatása van —, aki ma a lényeget keresi, aki átérzi az emberi személyiség belső méreteit, aki a Lélek után vágyakozik, mert csak az tud igazi imádságra gerjeszteni, csak az ad teológiai értéket egész életünknek, — szeretettel hívjuk őket: forduljanak Lisieux karmelitája felé. Kifejezésmódján természetesen szükségképpen rajta hagyta jegyét a saját kora, de ezen túlmenően hasonlíthatatlan vezető az imádság ösvényein. Éppen ilyen fontos manapság a remény megújítása. Sokan keservesen megtapasztalják fizikai és erkölcsi erejük határait. Joggal tartják szolidárisnak magukat a világ óriási problémáival, de tehetetleneknek érzik magukat 57
