Szolgálat 17. (1973)
Könyvszemle - Szabó Ferenc: Henri de Lubac (Nagy F.)
szerzetesek is. A hívek részéről viszont mind erősebben jelentkezik az igény, hogy többet és mélyebbet kapjanak a keresztény titkokból. (Jellemző pl., hogy az augs- burgi találkozón a gyűlések résztvevőinek a száma 7-8 ezer között mozgott, a közös istentiszteleten viszont 70 000-en voltak.) Természetes, hogy ahol igény jelentkezik, ott a pótlékok is gyorsan megjelennek, s így kezd teret nyerni „az európai Zensznobizmus" és a „mini-buddhizmus" keresztény körökben is. A szerző mindhárom szempontot szem előtt tartja könyvében. Nem kontroverzia, nem apológia akar lenni Sudbrack munkája. Hanem fel akarja hívni a figyelmünket régi, kipróbált — és sokszor elfelejtett — alapigazságokra: A keresztény elmélkedés, mint az egész keresztény élet is, nem a magunk szemlélése, elmerülés önmagunkban, és nem végcélja a teljes nyugalom, a megsemmisülés óceánjába való beevezés. A keresztény elmélkedés „intencionális": határozott célra, központra, éspedig az egyénen kívül álló Célra és Központra mutat. Ez a Cél és Központ — ha egyszer az elmélkedés keresztény akar lenni — nem lehet más, mint Krisztus. Aki elmélkedik, az gondolkodik, éspedig mélyen. Komoly és nagy dolgokról. Az élet és a lét, saját léte, saját élete nagy kérdéseiről. Integrálnia kell életét, munkáját, feladatait és embertársait egy nagyobb egészbe, hogy minden értelmet találjon. Nem életiszony, nem menekülés az alapmagatartás, a cél, hanem az a bízó meggyőződés (remény és hit!), hogy mindent, életünk darabjait, kínjait és az élet minden látszólagos értelmetlenségét, sőt még a bűnöket is össze lehet, össze kell fogni és feloldani Abban, akiben minden fennáll és minden értelmet kap. A cél mindig Krisztus, akinek szemével akarjuk látni a dolgokat — mert ez a helyes és teljes látás — és keresni a módot: hogyan lehet, hogyan kell a meglátott, megszeretett, átélt igazságot megvalósítani az egyén, a közösség, az Ország javára. A könyv hat szerző módszerét és tanítását vizsgálja röviden, és kimutatja: Ignác, Origenész, Luther, Teilhard, Bernát és a művész Pozzo testvér lényegében mind így látta a dolgokat. Csak egy rajtunk kívül álló erősebbe kapaszkodva emelkedhetünk magunk fölé és állhatunk szilárd alapon. Nem lehetünk magunknál többek a magunk erejével. Az öröm és a képzelőerő nagy szerepéről, a képek jelentőségéről (és új képek keresésének feladatáról) igen megszívlelendő megjegyzéseket találunk, magunk és főleg a liturgikusok javára, azokkal a „szak-idiótákkal" szemben, akik túlságosan hangsúlyozzák az értelmi elemet az elmélkedésben. Befejezésül három alapvető bibliai témát fejt ki illusztrációként: hogyan kellene egy-egy anyagot minden oldalról megközelítve, egészen feldolgozva kiaknázni, elmélyíteni. Előre megjegyzi, hogy nincs igazi szabály ebben. Minden elmélkedés egyéni. De mások tapasztalata, példája hasznunkra lehet. A kereszt, főleg a mindennapi kereszt, az Úr színeváltozása és a jánosi megdicsőült Krisztus-kép a három példa. A könyv tele van találó, sokszor meglepő megjegyzésekkel. Látszik, szívügye a szerzőnek, amiről ír. Nem bánja meg, aki kézbeveszi. Békési István Szabó Ferenc: Henri de Lubac az Egyházról. Róma, Szerző kiadása, 1972. 268 o. Háromötöd részében a kötet, mint címe is sejteti, magyarra fordított szemelvényeket tartalmaz P. de Lubac francia jezsuita teológus műveiből. Az Egyház misztériumának nagy gazdagsága bontakozik ki ezekből a teológiai és lelki írásokból: összesen hét újabb keletű tanulmányból. Az első négy cikknek maga a szerző adta „Az Egyház paradoxona és misztériuma“ összefoglaló címet; ezek a gyűjtemény témájának alapvetését alkotják. Hozzájuk vehetjük „Az Egyház hite" című, leginkább lelkiségi jellegű tanulmányt is (I. Szolgálat 6, 1970, 12-29.0.). Időszerű kérdéseket tárgyal és egyik-másik oldalán erőteljesen (de mindig teológiai álláspontból és mindig szelíden) bírál a részegyházak és az egyetemes Egyház viszonyáról, valamint az Egyház jelenlegi válságáról szóló tanulmány (ez utóbbit I. Szolgálat 10, 1971, 5-17.0.). Legtöbb meg93
