Szolgálat 17. (1973)

Eszmék és események - Jézus elfátyolozott arca (M.E.)

körül és a földeken. Félénk természetű, hallgatag, félrehúzódó, kisebb tár­sainak „tanítómestere". Iskolába alig jut el, de az otthonülő nagyapa jóvoltá­ból megtanul olvasni, sőt a szomszédok azt suttogják, hogy még a latin szöveget is ki tudja betűzni Az állatok gondozása is az ő feladata, szüleivel négy éven keresztül résztvesz a környék útépítési munkálataiban. Az alig hétéves kislány hordja a súlyos homokosvödröket; keresete alig több napi egy-két fillérnél. (A kor szokásának megfelelően a nők és gyermekek munká­jáért az élelmes vállalkozók alig fizettek valamit.) Nyáron szüleivel együtt segít a termés betakarításában. A kemény életmód előnyös vonásokat fej­leszt ki a fiatal lányban: határozott, mindig kiáll az igazság érdekében, nem riad vissza az áldozatoktól, állhatatos, szeret mindennek a végére járni. 1885- benr 21 éves korában vallja be, hogy szerzetes akar lenni. A nehézségek csak lassan simulnak el; egy év múlva hagyja el a szülői házat, hogy Rómá­ban az irgalmas nővérek közé lépjen. A próbaidő letelte után Agostina nőver a Tiberis partján lévő Szentlélek-kórházba kerül ápolónőnek. Rómának ezt a kórházát 1200 körül alapították; a felebaráti szeretetnek olyan hősei dolgoz­tak benne, mint Borromeo Sz. Károly és Lelliszi Sz. Kamill. De az 1870 körüli légkört inkább a szekularizálódás jellemzi. A kórházból is szívesen szélnek eresztenék a nővéreket, ha akadna helyükbe más. A körülmények tehát elég nehezek. Augusztinát a gyermekgyógyászatra helyezik, ahol rövidesen súlyos láz veszi le a lábáról. Alig épül fel, a tüdőbetegek osztályát kapja. A betegek Róma legszegényebbjeiből kerülnek ki; sokak útja vezet a börtönből egyene­sen ide. A nyugtalanság olykor akkora, hogy a hatóságoknak kell beavatkoz- niok. De a nővér nem ijedős: a gorombaságra, durvaságra fokozott figyelem­mel, szelídséggel, s egyben nagy határozottsággal válaszol. Mentegeti a kel­lemetlenkedőket: — Nem rosszak, csak szenvednek. Meg kell érteni őket. Inkább segítsük őket, ahogy lehet, és imádkozzunk értük! — Ö maga sajátos módon könyörög a betegekért: kis papírlapokra írja kéréseit és egyszerű bizalommal a Szűzanya szobra elé helyezi. Súlyos lelki és testi bajban szen­vedő betegeinek gyógyulásáért és megtéréséért való esdeklését mindig meg­tetézi valami áldozattal. 1894-ben maga is megkapja a tüdőbajt, de talpon marad. Egyszer bizalmasan elpanaszolja egyik nővértársának: — Mindent megteszek, hogy kielégítsem a betegeket, de néha nagyon nehéz . . . Külö­nösen egy Romanelli nevű. Az túltesz mindegyiken. — Giuseppe RomaneIM valóban nehéz ember; fékezhetetlen magatartása miatt az igazgató rövidesen kiteszi a kórházból. A férfi azt hiszi, hogy a nővér árulta be, bosszút forral. 1894.nov. 13-án következik be a tragédia. Reggel Romanelli is megjelenik a maga tányér leveséért. Délfelé Agostina nővér egy pohár bort visz egy betegnek, mikor a lépcsőházban Romanelli ugrik eléje, késsel a kezében. Leszúrja a nővért és elmenekül. Agostina nővér hang nélkül összeesik. Két ápoló talál rá. „Szűzanyám, segíts!" — ezek az utolsó szavai. Elöljárója kér­désére még int, hogy megbocsát gyilkosának. Néhány perc múlva halott. Har­minc éves volt. 80

Next

/
Thumbnails
Contents