Szolgálat 17. (1973)
Eszmék és események - P. Csávossy Elemér a szociális kérdésről
Két nap múlva temették. A kórháztól indult a menet a Campo Verano-ba, Róma nagy temetőjébe. A századvég Rómája ehhez hasonlót nem látott: mintegy 200 000 ember kísérte el utolsó útjára. Agostina nővér egész élete az evangéliumi egyszerűséget, szegénységet és szeretetet példázza — mondotta róla nyilatkozatában Duffet anya, a jelenleg 9 rendtartományban 7000 tagot számláló, 800 házban és 16 országban működő irgalmasnővérek általános főnöknője. Elsősorban nem azért kell tisztelnünk és követnünk, mert egy eszelős meggyilkolta (az irgalmasnővérek közül többen hasonló körülmények között haltak meg), hanem mert egész élete a krisztusi szeretet remeke. Jézus példájára az irgalmasság testi-lelki cselekedeteit gyakorolta, a szétválaszthatatlan isten- és emberszeretetet. Halála azért hasonlít Jézuséhoz, mert élete is hasonló volt az övéhez: szegénység, szelídség, irgalmasság, áldozat, megbocsátás és az embertestvér szeretete egészen élete feláldozásáig. Ez az egyszerű betegápoló nővér példát mutat arra, hogy Krisztus a legkisebbekben, a betegekben, szegényekben, elhagyatottakban várja szolgálatunkat: minden szenvedő embertestvérben felfedezhetjük a szenvedő Jézus elfátyolozott arcát. Az életszentség nem rendkívüli tettek végrehajtása, nem csodás eseményekben és elragadtatásokban fejeződik ki, hanem a mindennapi, rejtett, türelmes szeretetszolgálatokban. „Amit egynek a legkisebbek közül tettetek, nekem tettétek“. M.E. P. CSÁVOSSY ELEMÉR A SZOCIÁLIS KÉRDÉSRŐL (1950. márc. 19-én P. Csávossy mint provinciális rendfőnökének a szociális ügyekről szóló levelét küldte szét a rendtagoknak. Emellé írt ő maga is egy levelet, hogy „korunknak ezt a legfontosabb és legégetőbb kérdését" „saját viszonyainkra alkalmazzuk és indítékokat állítsunk lelkünk elé“. Ebből a ma is időszerű írásából idézünk itt néhány jellegzetes részletet, kiegészítve ezzel a nekrológban közölt jellemzését.) Hibánk volt a múltban, hogy mi katolikusok, az egyháziakat és a szerzeteseket sem véve ki, főleg gyakorlatban nem, sok esetben egyáltalán nem értettük meg a kor és Isten szavát ... és ennek következtében az ún. keresztény korszakot annak nagy szégyenére és presztízsvesztésére elkereszténytelenítettük azzal, hogy keresztény cégér alatt nem egyszer kereszténytelenséget árultunk, főleg a szociális kérdés tekintetében. Azokat, akik szavukat a kor követelményei mellett és a pápai nyilatkozatok értelmében felemelték, nem egyszer demagógiával, forradalmi szellemmel vádoltuk, és működésüket vagy lehetetlenné tettük, vagy legalább is nagy részben megakadályoztuk. Értsük meg, hogy az előbbi korszaknak, társadalmi és gazdasági felfogásával együtt, mindenkorra vége van, s ezért nem is tér vissza többé soha. De nem is kívánjuk, hogy visszatérjen, mert ha visszatérne, akkor nekünk magunknak kellene megakadályoznunk visszatérését. Miben rejlik a volt társadalmi és gazdasági rend megváltoztatása szükséges voltának alapja és gyökere? Az emberi személynek természettől adott és azért Istentől is akart méltóságában. Az ember Isten hasonlatosságára van teremtve, a kegyelem által pedig Istennek természetföiötti képmása és Krisztus titokzatos testének tagja. Ez az emberi személynek, mindenkinek, még az utolsó koldusnak is, oly méltóságot 6 81
