Szolgálat 17. (1973)

Tanulmányok - Nemeshegyi Péter: Az Úr vacsorája

kereszt ragyog fel a szentségi jelekben, amelyekben maga Krisztus van jelen és fejezi ki léte egész érteimét.

Kenyér és bor . . . Jézus nem a húsvéti bárányt választotta az új szövetség áldozatának megvalósítására. Nem a jeruzsálemi templom szövevényes szertartásait örökítette meg. Messzebbre nyúl vissza. A titokzatos sálemi király, Melkizedek alakjáig. Melkizedek kenyeret és bort nyújtott Ábrahámnak és megáldotta őt. Jézus sokszor gondolt a 110. zsoltárra: „Mondá az Úr az én Uramnak: Jobbom felől foglalj helyet . . . Megesküdött az Úr és nem bánja meg: Pap vagy mindörökké, úgy mint Melkizedek" (vö. Mt 22,42-46). Nem komplikált, csak egy bizonyos kultúrkörnek való szertartást rendel el Jézus: a legegyszerűbbet választja. A mindennapi kenyeret, a családi ünnepkor mindenkinek kijáró bort. Családi vacsora ez: az Isten házanépének vacsorája. Azoké, akiket Isten mint fiait szeret. Azoké, akiknek nem kell feszengeniük, szertartásoskodniok Atyjuk jelenlétében. Néhány filléren vett kenyér és bor, néhány egyszerű szó: és megvalósul a legfönségesebb áldozat. Jól mondta Ágoston: „Quarn facile sacrifioium: Mily egyszerű ez az áldozat!" Egyszerű, mint minden, ami igazán isteni.

Jézus mondja: „Igyátok, ez az én vérem." E szavakon biztosan megütköztek az apostolok. Áldozat húsát enni, ezt még meg tudták érteni valahogy. De vért inni!? Szigorúan tilos volt ez a zsidóknak. A vér az élet forrása. Az élet pedig Istené. Embernek ezért vért fogyasztania nem szabad. Még ha titokzatos szentségi bor alakjában történik is. Megdöbbentő volt Jézus kívánsága. Elfelejtkezett talán az ószövetségi szigorú tilalomról? Szó sincs róla! Ellenkezőleg, éppen azt akarja tettével megtapasztaltatni, hogy mi is igazán az Újszövetség kegyelme. Igen, az élet isteni tulajdon, isteni dolog. De az Új Szövetségben épp ezt adja nekünk az Isten: életet, mégpedig az ő saját szent életét. János evangéliumában hangzik el világosan a szó: „Amint engem küldött az élő Atya és én az Atya által [és az Atyáért) élek, úgy aki engem eszik, az majd énáltalam (és értem) él" (6,57). Az Isten élete, amely az élő Atyától a Fiúba áramlik, amely a megtestesülés által e világba jött: ez az élet áramlik belénk a szentáldozással. „Azért jöttem, hogy életük legyen és bőségesen legyen" (Jn 10,10). „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van" (6,54): már most örök élete van, mert benne él az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Jézus az Út, amely az Atyához vezet. Ebbe a „visszatérésbe" vonja bele tanítványait az utolsó vacsorán. Az Atyától jött ő és az Atyához tér vissza. És őáltala, ővele és őbenne térünk vissza mi is hozzá. Az Eucharisztia lényege: út az Atyához.

„Emlékezetemre“

De hogy az utolsó vacsorán történteket igazán megértsük, Jézusnak még egy utolsó szavát kell megfontolnunk. Ha ugyanis csak az lett volna Jézus szándéka, hogy tizenegy tanítványának (Júdás valószínűleg már nem volt jelen) nagypéntek előestéjén részt adjon az újszövetség kegyelmében, nem volna

54