Szolgálat 17. (1973)

Tanulmányok - Nemeshegyi Péter: Az Úr vacsorája

meg a passió drámáját. Még mielőtt ők megjelennének a porondon, Jézus már felajánlotta életét, már megrajzolta halálát. „Senki el nem veszi életemet. Én adom oda.“ Ahogy Jézus kezébe vette a kenyeret és a kelyhet, ahogy kimondotta azokat a súlyos szavakat, megpecsételődött sorsa. Az igazi próféta tette és szava biztosan beválik. Jézus másnap meg fog halni. Ez elkerülhetetlen bizonyosság. „Meg fogok halni értetek.“

És így lesz maga Jézus, ahogy izaiás könyvében írva van, „a nép szövetségévé“ (Iz 42,6). Ö maga testté lett „szövetség“ Isten és ember között. Mert ez a szövetség nem más, mint egység, találkozás, hűség, szeretet. Jézusban egy az Isten Fia és az Ember Fia. Egy az Isten emberszeretete és az ember istenszeretete. Ö az „új szövetség“, amelyről Jeremiás és Ezekiel énekel (Jer 31,31-34; Ez 36,23-32; 37,23-28), amelyben az Isten Lelke tölti be az ember szívét és a törvény már nem kőtáblákra vésett parancs, hanem emberszívbe oltott isteni szeretet. Jézus szavai, ahogy Lukács és Pál hozza őket, elsősorban nem az ószövetségi állatáldozatok terminológiáját idézve beszélnek Jézus „testéről“ és „véréről“ (bár ezt az értelmet sem zárják ki), hanem mind a két szó a magát vértanúként felajánló „Úr szolgáját" jelenti. A „test“ szó halandó, szenvedő, esendő embert jelent. Az ember Jézust adta oda az Atya „értetek“, a „sokak“ megigazulására. És a kehely bora nem más, mint maga az Új Szövetség. Mert az Új Szövetség maga Jézus, az „Úr szolgája“. Hogy ő „új szövetséggé“, vagyis az Isten és ember végleges találkozásának helyévé lehessen, hogy teljesen áttetsző legyen benne az Isten szíve és valóságos legyen az ember szeretete, ki kell ontania vérét, az utolsó cseppig. Ezért „ez a kehely az új szövetség az én véremben“, vagy inkább — mert a görög névelő valószínűleg a tágabb értelmű arám szó szószerinti fordítása — „az új szövetség az én vérem által“. Vérem kiontása, életáldozatom által leszek én az „új szövetséggé“: új és egyetlen találkozóhelyévé Istennek és az egész emberiségnek, az új „templommá“, amelynek élő kövei a hívek, amelyben az Isten lelke lakik és amelyben az Atyának kedve telik. Mint ahogy az izaiási „Úr szolgája“ hol egyéni vonásokat mutat, hol az egész közösséget jelenti, úgy Jézus is „egy és mindenki“: ő a „közösségi egyén“ (corporate personality), az új „tér“, melybe beleilleszkedhetik most már az egész emberiség. Őbenne, az ő Lelke által járulhatunk mindnyájan közvetlenül az Atya elé.

A szövetségi áldozat

Menjünk most egy lépéssel tovább és bízzuk magunkat Márk és Máté vezetésére. Ök így idézik Jézus szavait: „Ez az én testem.“ „Ez az én vérem, a szövetségé, mely sokakért kiontatik (a bűnök bocsánatára).“ E szavakon is átcseng ugyan az izaiási jövendölés — a „sokakért“ szó idézet Izaiás 53,11- ből —, de a közvetlen szentírási háttér mégis inkább az Exodus 24. fejezete: a mózesi szövetséget megpecsételő áldozat. Míg Pál és Lukács az ószövetség prófétai hagyományának csúcspontját rajzolta meg.’ Márk és Máté az

51