Szolgálat 17. (1973)
Tanulmányok - K.F.: Az üresedő templomok „teológiája“
és megnemértésbe ütközik, akkor ne rekedjünk meg az ostorozásban, hanem keressük tovább Isten szélesebb dimenziójú gondolatait. Számukra is, a magunk számára is. Ha az emberek gondolkozását közelebbről figyeljük, három csoportot fedezhetünk fel: 1. Olyan emberek, akik távol állnak a templomtól (saját hibájukon kívül), de valahogy hallgatnak egy felsőbb erő szavára: becsületesek, igazságkeresők, dolgosak. Csak éppen kevés az érzékük hitünk mélyebb titkai iránt. Sejtik a példabeszédet, vagyis a természet szavát, de nem tudják kihámozni jelentését, — nem adatott meg nekik. Felfogják Istennek „rádió-hullámait“, sürgetéseit, bár nem tudják, „honnan fú a szél“; élnek úgy, mintha lenne Isten, de nem tudnak magyarázatot adni lelkiismeretüknek. 2. A következő réteg azokból tevődik össze, akik valamit sejtenek a magasabb titkokból, el is jutnak a templom küszöbéig, de ritkán, vagy egyáltalán nem lépik át. Hogy miért? Talán mert idegen nekik a templom világa és etikettje, nagy a szakadék az élet és a hit között; talán a rossz papok botrán- koztatták meg, vagy a félelem és a tudatlanság gátolja őket. Viszont megesik, hogy a lelkipásztor ebből a rétegből toborozza legkészségesebb munkatársait. 3. Nem hiszem, hogy túlsók lenne azoknak a száma, akik igazán átélik a szentmiseáldozat mélységét. Aki figyeli a miséző papokat, annak az a benyomása, hogy a papok nagyrésze sem érti igazán. Aztán még ma is tartozunk a szentmiseáldozat mindenkinek érthető és az életet megragadó kifejtésével: túlságosan elvontak, verbálisak, idegenszerűek a magyarázataink. Ne ütközzünk meg ennek a rétegnek a vékony voltán: Krisztus Urunk kereszthalálánál is kevesen voltak a hívek, azok is csak homályos reményből és hitből éltek, de nem sokat értettek az áldozat titkából. Csak az lenne a fontos, hogy bármilyen kevesen is legyenek az áldozati oltár körül, éljenek a liturgia titkából, de úgy, hogy belőlük viszont éljenek a távollévők, a küszöbönállók: imájukból, áldozatukból, példájukból. Lehetne azt az ellenvetést fölhozni: pünkösd Lelke és az egyszerű gyermeki lélek számára nyitva vannak Istennek titkai. Csakhogy a mai ember már nem akar gyermek lenni, de még nem is bölcs, hanem valami átmeneti lény. És a Gondviselésnek mintha állandó rendje lenne, hogy Isten közelébe csak kevesen kerülnek, hogy belőlük éljenek a többiek, a kevesebb talentummal rendelkezők. Talán ezért is számított Szent Ágoston arra, hogy az Úristen csak a bukott angyalok számát akarja betölteni a meghívottakkal ... Ezek tények. — Nyugodjunk bele? Szó sincs róla. Kérdezzünk és hallgassunk, mint a tizenkétéves Jézus a templomban. Nem képmutatás-e az áldozatunk? Érdemes fölvetni a kérdést: vajon az Egyház mai közgs áldozatában nem ködlik-e sok képmutatás, amelytől korunk embere, az őszinteség tisztelője méltán idegenkedik? 42
