Szolgálat 17. (1973)

Taníts minket imádkozni!

TANÍTS MINKET IMÁDKOZNI!

„Imádkozunk-e manapság? Észrevesszük-e, milyen jelentősége van az imádságnak életünkben? Érezzük-e az imádság kötelezettségét? az imádság szükségét? a vigaszát? a gondolkodás és a cselekvés keretében betöltött szerepét? Milyen spontán érzések kísérik imádságunk perceit? a sietség, az unalom? a bizalom, a bensöségesség, az erkölcsi erő? Talán még a misztérium megérzése is? Sötétség vagy világosság? És megvan-e benne a szeretet is?“ A kérdéseknek ez a zuhataga, amellyel a pápa nemrég (1973.febr.14.) az imádságról szóló katekézisét bevezette, jól érzékelteti, mennyi a nehézség, a probléma a lelkekben ma az imával kapcsolatban. Körkérdések, megnyilatkozások, az imádságról egyre- másra megjelenő könyvek, új utakat kereső imakönyvek: mindmegannyi igazolása a mai ember nem-csillapuló igényének, hogy dialógust folytasson Istennel. De azt is mutatják, hogy az „új bor“ új tömlőket kíván: vajúdó korunkban az Istennel való érintkezés formái is szükségképpen alakulnak.

„Kiviszem a pusztába, hogy a szívéhez szóljak“ (óz 2,14). Emikor imádkozol, menj be szobádba, zárd be az ajtódat, imádkozzál a rejtek- ben Atyádhoz“ (Mt 6,6). Az űr szava a prófétánál és az evangéliumban is ugyanazt hangsúlyozza: a belső csendet, amely nélkülözhetetlen, hogy Istenhez szóljunk és meghalljuk az ő szavát, és ennek előfeltételét: egy bizonyos elszakadást a világtól, vagy pontosabban önmagunktól. Aki minden idegszálával e világban van otthon, aki bármit a világon előbbrevalónak tart az Istennel való találkozásnál, abban kiapad az élővizek forrása. Az imádság krízise lényegében a hit krízise.

Ez azonban „kemény beszéd“ a mai embernek, akinek nagy kísértése, hogy a maga képére formálja Istenét, ahelyett, hogy ő alakulna hozzá. Nincs kedve, és főleg nincs türelme a „pusztába“ menni és ott kivárni az űr látogatásának idejét. Elveszettnek érzi azt az időt, amelyet Istennel tölt. Túlfinomult civilizációjának teljes fegyverzetével veszi körül magát Isten előtt is, és hol az esztétikumot, hol az egzotikumot, hol az okoskodást, hol meg a közös eszmecserét téveszti össze az imádsággal.

Az imával foglalkozó mostani számunkban senki se keressen „recepteket“, automatikusan eredményre vezető fogásokat. Még csak részletekbe menő útmutatásokat sem. Hiszen mindenki'csak sajátmaga lel3