Szolgálat 17. (1973)
Tanulmányok - Walter Spahn: Szemlélődés a mindennapi életben
Akkor tehettek velük jót, amikor akartok. De én nem maradok mindig veletek“ (Mk 14,6-7). Elutasítása ez a társadalmi elkötelezettségnek? Nem. Inkább tanács, hogy „tevékenységeink“ ne nyeljék el azokat a drága alkalmakat, mikor egyedül Krisztus rendelkezésére állunk. Mi valójában ez az értékes illatszer, amelyet Krisztusra kell áldoznunk? Az időnk, az életerőnk, a benső életünk. Amikor életünk minden gazdagságát sajátmagunknak tartjuk meg, úgy csinálunk, mintha Krisztus nem is léteznék. Nem ezt a nagy „ugrást“ kellene-e megtennünk, hogy kijussunk a mindennapi egyhangúságból: beleegyezni abba, hogy Isten előtt legyünk, hogy Krisztust várjuk, anélkül, hogy föltennénk a kérdést: mire jó? Ezért itt nem is igyekszem felelni a szemlélődést illető kérdésre; azok teszik föl ezt, akik csak eredményesség szempontjából nézik a dolgokat. Inkább megmutatom, hogy függ össze a szemlélődés életünk legértékesebb tényeivel. öröm Ha van olyan kiváltságos pillanat, amikor világosan megértjük, hogyan ráz fel bennünket az Evangélium, hogyan ér szüntelenül életünk elevenéig, az talán akkor jön el, amikor szembeállítjuk az Evangélium örömét a magunk örömtelen mindennapi életével. Minden lelkivezető tudja, hogyan lopózik be a házaspárok, a család életébe az örömtelenség. És istentiszteleteink? Nem az öröm hiánya-e ott is az, ami azzal fenyeget, hogy liturgiánk terméketlen lesz, — tökéletes, igen, de élettelen? Az öröm forrása az Evangéliumban Krisztus feltámadása. Csak a Feltámadott robbanthatja szét örömtelen szívünk szikláját. Csendben kell imádkoznunk Isten előtt, hinnünk gyermeki hittel, hogy ö elveheti belőlünk a kőszívet és húsból való, eleven szívet adhat nekünk (Ez 36,26), részt adhat a Feltámadott örömében. Ha kitartóan megmaradunk Isten jelenlétében, életünk mind egyszerűbbé válik. Lefoszlik minden haszontalan tevékenység és szó. Az életnek ez a megegyszerűsödése képessé tesz bennünket arra, hogy megértsük a húsvéti felkiáltást: „Feltámadt Krisztus!“ Csend „A sok zűrös ügy, a közlekedés állandó zaja, a rádió, a telefon, a gyerekek nem engedik, hogy elcsöndesedjem Isten előtt.“ Kinek nem lenne ismerős ez a mentegetőzés azok közül, akiknek nincs arra lehetőségük, hogy mindennap templomba menjenek imádkozni, hanem ki vannak szolgáltatva a világ zűrzavarának? De ha becsületesek akarunk lenni, nem kell-e különbséget tennünk igazi és hamis akadályok között az imádsághoz szükséges csend terén? Nem sokkal inkább a belső szétszórtság, a belső izgatottság rabol meg a csendtől? 21
