Szolgálat 17. (1973)

Halottaink - Szabó L. Aurél iskolatestvér (Nagy I. Kolos) - Horváth Jordán OP (P. Bonaventura)

Visszaindulásakor a hajóhoz Durbanba kellett mennie. Valószínű, hogy a Pretoria és Durban közötti óriási klíma- és légnyomáskülönbség ártott meg neki. Indulás előtt kisebbfokú agyvérzést kapott. Az Oreades nevű hajón indult. Jún. 21 -i lapján portugál bélyeg volt. 16 napot töltött az Atlanti-óceánon, mint a hajó lelkésze. A hajó 2000 utassal futott. Lapján még azt írja: „a hajólelkészi szolgálat igen szép. örömmel csinálom. Hétköznap is sokan jönnek misére. Vasárnap két misét mondok, de. 10 órakor az utasoknak és este 10-kor a személyzetnek. Egyébként jól vagyok — itt már trópusi meleg van."

Hollandiába már súlyos betegen érkezik. Itt gondos ápolás még helyreállítja egészségét és vonattal indul Magyarországra. Az isteni gondviselés megadta neki, hogy a távolból hazatérhessen, viszontláthassa testvéreit, rokonait. Augusztus végén ismét agyvérzést kap. A soproni kórházba viszik, de már nem tudják megmenteni. Szept. 3-án hal meg és szept. 7-én temetik falujában, Acsalagon. Utóda Kondor Tibor atya lett, akinek még elindulása előtt adta át afrikai híveit.

„Itt nem sokan akarnak meghalni. Én sem" — írta Afrikából egyszer. A jó Isten teljesítette kívánságát: otthon halhatott meg.

M.L.

SZABÓ LÁSZLÓ AURÉL iskolatestvér (1909—1972)

Életének 63. évében halt meg a sümegi kórházban, szívbajban, a szentségekkel megerősítve 1972.okt.13-án. Utolsó kívánsága szerint édesanyja mellé temették szülőfalujában, Ukkon.

1926-ban lépett be az iskolatestvérek homoki noviciátusába. Mint internátusi nevelő működött egészen 1950-ig. Azután hazaköltözött szülőfalujába. Itt eleinte a község, később az állami gazdaság alkalmazottjaként dolgozott, mint éjjeliőr.

Egyszerű, szerény, dolgos életéért mindenki becsülte és tisztelte, aki csak ismerte. A szekularizált életben is hűségesen kitartott szerzetesi hivatása mellett. Hisszük, hogy az Úr megadja neki az örök jutalmat.

Nagy I. Kolos iskolatestvér

HORVÁTH JÁNOS JORDÁN OP (1911—1972)

1911.febr.20-án született Pozsonyligetfalun (most szlovák terület) Ifjúságát Jen- nersdorfban és Szentgotthárdon töltötte. Nagyon buzgó ministráns volt. Amikor nemrégen itt járt látogatóban Grácban, mesélte, hogy egy alkalommal hogyan járt. Felébredt és rosszul nézte meg az órát. Hirtelen fölkelt és sietett misére. A templom sötét és zárva; a toronyóra éjjeli 12 órát ütött. — Gimnáziumát Szentgotthárdon végezte. Különösen az irodalom érdekelte. A költészet volt életének szerelme. Ady Endrét, Mécs Lászlót, Sík Sándort, stb. nagyon tisztelte és állandóan olvasta. Grácban (az osztrák-magyar rendtartomány szétválasztása előtt újoncház) a kertben összeterelt bennünket és szavalta az említett költők verseit. Mécs Lászlóval őszinte barátságot ápolt. Többször rendezett Mécs-estet. Egyik ilyen alkalommal ismerkedtem meg én is Mécs Lászlóval.

P. Jordán meggyőződésből volt lelkész. Barátai az élet kitaszítottjai voltak. Keresztény szociális érzületért küzdött. Nagyon szerette embertársait. Ez nem volt nála üres szólam, hanem meggyőződés és tett: minden emberben testvérét látta, fgy is kezelt mindenkit. Munkatársait is — évtizedekkel a II. Vatikáni Zsinat előtt. Egy nővér írta halála után: „Csaknem 25 év távlatából is hálás érzülettel kell megemlékeznem arról a bizalomról, amellyel a plébánia nevében végzett családlátogatásaimat kísérte. Életem egyik legszebb ideje volt a sok fárasztó út a nagy területű plébánián. Pedig nehéz, válságos idők voltak, de kaptam bizalmat — és ma látom csak, milyen

107