Szolgálat 17. (1973)
Halottaink - id. és ifj. Véghseő Dániel (Véghseő Dániel)
Vatikáni Zsinat mind a négy ülésszakán. Országos jelentőségű volt a liturgikus reform irányításában vállalt munkája. Valahányszor egy-egy liturgikus rendelkezés jelent meg, azonnal írt vagy táviratozott, nem egyszer telefonált Rómába, hogy mielőbb megkapja. Gyengülő egészségével sokszor nem kis áldozatába került, hogy Pestre utazzék a bizottsági tanácskozásokra. Kezdettől fogva az volt a programja, hogy „az egyházmegye spirituálisa“ legyen. Első körlevelében hivatkozik XII. Pius pápa üzenetére, „hogy jóságos atyja legyek egyházmegyém papságának. Ezt az üzenetet én szívembe zártam és a feleletet életemmel fogom megadni. Szívem és ajtóm mindenkor nyitva lesz papjaim és híveim előtt. Azt szeretném, ha házamat atyai háznak tekintenék ..." Szívén viselte a hivatások ápolását, közvetlen, atyai kapcsolatot épített ki a nevelődő kispapokkal. Legfőbb gondja volt a lelkipásztorkodó papság. Éveken át maga vezette a papi rekollekciókat. Ezek az elmélkedései „Isten embere“ címen 1965-ben a Szent István Társulat kiadásában meg is jelentek. Ebből mondott imát temetésén Ijjas érsek. Lelkiéletének középpontja a Szentírás és az Oltáriszentség volt. Kitűnően ismerte mind az Ó-, mind az újszövetséget; első körlevelétől folyvást ajánlotta papjai kezébe is. Beszédeiben, elmélkedéseiben jelmondatának megfelelően arra támaszkodott. Napjainak legfőbb eseménye a szentmise bemutatása volt. A székesegyházban bevezette az elsővasárnapi szentségimádást, és ennek keretében lehetőleg ő mondta az eucharisztikus szentbeszédet. Sándor püspök atya szándéka az volt, hogy ott pihenjen a székesegyház Jézus Szívé-oltára előtt, amelynek festményét és keresztjét már életében elkészíttette. Feje alá szülővárosának, Kecskemétnek homokjából tétetett kis pihenő vánkost. Végrendeletéből is kicsendül lelkének e kettős rezdülése: „A Szombathelyi Egyházmegye Isten népének és szülővárosom katolikusainak is, akiket sohasem felejtek el, Szent Pál szavaival üzenem: Éljen bennetek elevenen Krisztus igéje". Kovács Sándor püspök lapunknak és munkánknak is nagy barátja volt. Első számunk után így írt: „Végtelenül örülök neki, hogy végre egy olyan szellemű folyóiratot kapunk, amely a papi lelkiéletnek komoly tápláléka lesz. Bármennyire is hangoztatják az új idők új szellemét, az elmélkedés mindenkor mindennapi kenyere lesz a papnak.“ Boros László könyvéről: „Régóta vágyom már ilyen irányú könyvre. Nagyon szeretném, ha minél több papom tudná megszerezni.“ 1972 elején így köszöntötte szerkesztőségünket: „A napkeleti bölcsek ajándékot vivő lelkületével küldöm el hálás köszönetemet. Páratlan szellemi és lelki gazdagodást nyújtanak munkájukkal. A jó Isten nagyon áldja meg érte." Ugyanitt külön köszöni Thomas Mertonnak, ennek a „csodálatos karizmatikus léleknek" a könyvét. Röviddel utóbb azt kérte tőlünk, szerezzük meg neki Roger Schutz egyik munkáját. Hálálkodása bepillantást enged lelkü- letébe: „A hivatalos ügyek úgyis annyira lekötik a figyelmemet olyan dolgokra, amelyekkel kapcsolatban oly nehéz az evangéliumi lelkületet elevenen tartani. Mindig csodálom R. Schutz lelkületét, amely annyira közel van hozzánk és annyira természetesen természetfeletti. Ismételten nagyon hálásan köszönöm jóságát, imáit kérve, a magamét ígérve." Temetésén, utódjának: Fábián Árpád püspöknek körlevelében sok szép búcsúztató hangzott el róla. De mindennél többet mond egyik plébánosának egyszerű szava: „Sándor püspök atyánkat most kísértük el utolsó útjára. Úgy hiányzik nekünk! Ö a papjaié volt életében és halálában is!" S.F. Id. és ifj. VÉGHSEÖ DÁNIEL Nagyapám, id. Véghseő Dániel tb. kanonok, érd. esperes, gyémántmisés áldozópap 1883-ban született és 1907-ben szentelték pappá. Papi működésének állomásai: Hajdú- dorogon s.lelkész, Nyírbaktán, Nyírgyulajon, Hajdúböszörményben, Nyírcsászáriban lelkész. 101
