Szolgálat 17. (1973)
Halottaink - Kovács Sándor ny. szombathelyi megyéspüspök
VI. Pál előtt. A pápa 1967-ben kinevezi a keleti kongregáció tagjává, 1972-ben pedig a keleti kánonjogi kódex pápai revíziós bizottságának tagjává. 1956-ban a nagyböjti időben, kánoni látogatásokon betegszik meg súlyosan: tüdő- tbc, kavernák jelentkeznek, s ezekhez társul még cukorbetegség is. Két évig küzdenek megmentéséért hazai kórházakban, egy évig Svájcban. Felépül, de állandóan gyógyszerekkel kell élnie, s ez nagymértékben morzsolja fizikai energiáját. 1970-ben nagy fizikai és lelki megterhelés és megrázkódtatások következtében kapja az első szívinfarktust. Ez visszahat lelkivilágára is, és alkotó tevékenységre berendezett természetét tétlenségre kényszeríti, míg végre a harmadik infarktus következtében teljesen el nem ég. Haláltusája idején a Szentatya áldását hozó távirat erősíti. Lelkivilágát utolsó körlevele fejezi ki a leghívebben, ahol alázatos lélekkel tesz hitvallást és kér bocsánatot papjaitól és híveitől. Isten akaratában teljesen megnyugodva fogadta Isten kezéből a halált 1972JÚI. 15-én. Végrendeletében anyagi javait egyházmegyéjének támogatására hagyta. A magyar püspöki kar tagjai és a papság sokasága kísérte utolsó útjára, a mária- pócsi bazilika kriptájába, ahol még életében elkészíttetett márványtáblával zárták el koporsóját. A tábla felírását is maga szerkesztette meg: „Könnyező pócsi Szűzanyám, oltalmad alá helyeztem apostoli küldetésemet, — védőpalástod alatt találjam meg pihenésemet.“ Bízunk benne, hogy meg is találta. Mert helytállt, mikor az kellett. Dr. Bába Miklós ny.esp.lelkész KOVÁCS SÁNDOR ny.szombathelyi megyéspüspök (1893—1973) A Magyar Püspöki Kar nesztora volt. Hosszantartó, türelmesen viselt betegeskedés után karácsony vigíliájának reggelén lépett át az örökkévalóságba. Nem sokkal halála előtt mondotta: „Nagyon sokat szenvedek. De minden szenvedésemet értetek, a szombathelyi egyházmegyéért ajánlom fel.“ Halála munkás és eredményes életet zárt le. Azok közé a lelkipásztorok közé tartozott, akik szülőföldjükön is ki tudták bontakoztatni a jó pásztor erényeit. Kecskeméten született és mintegy tízéves Vác-egyházmegyei központi szolgálat után 16 éven keresztül gondozta szülővárosának katolikus híveit. Tevékenysége túllépte a város határait, mert nemcsak mint főesperes irányította az Alföldön tanyai szétszórtságban élő híveit, hanem személyes vonzásával, szeretetteljes modorával és jó szónoki képességeivel össze is gyűjtötte őket a kecskeméti „öregtemplomba“. Jóleső emlékezéssel szokta felidézni a nagyböjti péntekeket, amikor messze tanyákról szekérrel érkeztek az emberek, hogy meghallgassák böjti prédikációit. Később püspöki jelmondata volt, de már kecskeméti plébánosként élte és gyakorolta Szent Pál programját: „Hirdetem Krisztus felfoghatatlan gazdagságát.“ 1944.márc.17-én szombathelyi megyéspüspök lett és felszentelése után, márc. 25-én el is foglalta székhelyét. Ugyanazok az erények, amelyek kivirágoztak eddigi lelkipásztori tevékenységében, a püspöki székvárosban is vonzóvá tették egyéniségét és munkálkodását. Híveinek szeretete temetésén is megmutatkozott. 1973.jan.9-én délelőtt hatalmas tömeg verődött össze a háborúban lebombázott és éppen őáltala újjáépített székesegyházban, amelynek főkupolája alatt ravatalozták fel. A szentmisét Ijjas József kalocsai érsek koncelebrálta négy püspökkel. Cserháti József pécsi megyéspüspök gyászbeszédében egy hosszú élet gazdag érdemeit és erényeit sorolhatta fel. Köztük a kereszt szeretetét is. Valóban, a felületes szemlélő nem vehette észre, hogy a mindig mosolygó püspök atya a „bonum opus“ mellett súlyos keresztet is vett vállaira. Az összes magyarországi székesegyház között éppen a szombathelyi lett romjaiban a háború pusztításának jelképe. Ez a megrázkódtátás és az újjáépítés gondja szinte kitöltötte 28 éves főpásztori kormányzásának idejét. Résztvett a II. 100
