Szolgálat 16. (1972)

Tanulmányok - Nemeshegyi Péter: Legyenek sokan, hogy eggyé legyenek

rette övéit a világban, a végsőkig szerette őket“, értjük meg, hogy minden ember végtelen érték, akit feltétlenül szeretnünk lehet és szeretnünk kell. „Szeretném, hogyha szeretnének, s lennék valakié" — mondja Ady. „Maga az Atya szeret titeket" — mondja Jézus. „Ti Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig az Istené" — mondja Pál.

A Szentháromság és a Megtestesülés titka új fényt vet az emberi személy lényegére. A személy fogalma magába zárja nemcsak az önállóságot, önértékűséget, öncélúságot, értelmi és akarati önbírást, hanem ugyanúgy lényegileg a „viszonyulást" a „másik"-hoz. Vagyok, mert szeret az Isten. Minden emberi lényt, akár szent, akár bűnös, közvetlen szeretetével áraszt el az Isten. Ez a közvetlen kapcsolat az Istennel személyi értékünk alapja. „Nem akarja az Atya, hogy csak egy is elvesszen a kicsinyek közül." „Még hajatok szálát is számontartja az Úr." Nietzschét megbotránkoztatta ez a tanítás: a csőcselék, a rabszolgák, a nyomorultak védelmét, az irreális emberi egyenlőség támaszát látta benne. De jaj annak a népnek, annak a világnak, ahol elfelejtik vagy letagadják minden személy közvetlen kapcsolatát az Abszolútommal: menthetetlenül felfalja őket a falanszter, megalázza őket a technika, kihasználja őket a hatalom, megfertőzi őket a propaganda. Igen, végtelen titok minden emberi személy és végtelen erő tartja fönn létét: magának az Istennek személyes szeretete. De az isteni szeretet arra hív minden személyt, hogy az Isten képmása legyen. Hogy, miként a Szentháromság, az „én", a „te" és a „mi" alapformájában odaadja magát, kinyíljon, kitáruljon, higgyen, adjon, elfogadjon, szeressen. Mennél inkább a „másikért" él, annál inkább lesz személy: mert a személyi lét — viszonyulás. Mennél inkább elveszti magát, annál inkább lel önmagára, mert a személy — extázis. így láttuk meg a személy ideálját Krisztusban; így sejtjük meg őáltala az Atyában. Tőle, az Atyától árad Krisztus által a világba a szeretet, „hogy már senki magának ne éljen, hanem annak éljen, aki érte meghalt és feltámadt".

Az efezusi levél foglalja össze egy hatalmas szimfóniában az „egy" és a „sok" himnuszát. Az Atya szeretete a forrása mindennek, aki szeretett Fiában jóságosán magajándékozott minket. És ajándéka: Krisztus és a Szentlélek. Krisztus halálában és feltámadásában lesz mindent összefogó fejévé a mindenségnek. ö a mi békességünk: mint békeszerző a két népet (a zsidót és a pogányt) magában eggyé, új emberré teremtette, és egy testben mind a kettőt kiengesztelte Istennel kereszthalála által. Az ő révén van mind- kettejüknek, s azóta mindnyájunknak szabad utunk egy Lélekben az Atyához. Van még zsidó és pogány, szabad és rabszolga, bölcs és balga, hisz Pál, hogy mindenkit az üdvösségre vezessen, zsidó lett a zsidókkal, pogány a po- gányokkal, szabad a szabadokkal, szolga a szolgákkal, bölcs a bölcsekkel, balga a balgákkal. De ugyanakkor nincs már zsidó és pogány, szabad és rabszolga, bölcs és balga, mert mindnyájan egy ember lettek Krisztusban.

Ha mi úgy nézzük az embert, mint ahogy Isten nézi;'ha mi úgy bánunk az emberekkel, mint ahogy az Isten bánt velünk, aki megbocsátja számtalan

8