Szolgálat 16. (1972)

Eszmék és események - Tekintély és gondolkodás az Egyházban (Msgr. Weber)

ban bizony akadhat elég tennivalója ma is annak a szentnek, aki a legrend- kívülibb karizmák mellett tudott egészen ember lenni, mindenfajta emberi nyomorúsággal együttérezni, mindenkit, faj-, rang-, valláskülönbség nélkül személyes, meleg szeretettel szeretni.

Temel M. Amata

TEKINTÉLY ÉS GONDOLKODÁS AZ EGYHÁZBAN

1972.márc.17-én 33 teológus több nyelven nyilatkozatot adott ki. Címe: „Az Egyházban tapasztalható belenyugvás (rezignáció) ellen“. Az aláírók között franciaországi nem szerepel, annál bővebb számban a tübingeni f7) és a níjmegeni főiskola tanárai (5). Msgr. Weber, Strasbourg nyugalmazott érseke, elvi jelentőségű hozzászólásában Teilhard de Chardin példájából indul ki. A kitűnő tudós és szenvedélyesen hivő ember lelkében tragikusan ütközött a kettős hűség: sok tekintetben korszerűtlen és iránta értetlen Egyházához, meg tudományos és történelmi missziójához. Hitének és alázatának erejében mégis győztesen tudta megvívni ezt a harcot: kitartott Egyháza mellett és termékeny maradt működésében. Sajnos más hangok szólnak felénk a 33 teológus manifesztumából. Vannak helytálló megállapítások, de az egésznek a tónusa igen szerencsétlen. Lényegében vádirat az Egyház struktúrája ellen: „A hiba magának az egyháznak korától lemaradt rendszerében rejlik, amely még ma is a fejedelmi abszolutizmus számos jelét mutatja" — és felszólítás szóbeli megnyilatkozásokra és tettekre, hogy így „eredményes pressziót" lehessen gyakorolni az egyházi tekintélyre.

Weber püspök mindenekelőtt megállapítja, hogy az az Egyház, amelyhez ezek a teológusok saját vallomásuk szerint hozzátartoznak, sőt amelyen segíteni akarnak, nem valami tetszőleges társaság, amelynek szerkezetét szabadon változtathatjuk, amelynek tanítása teljesen átalakulhat a mindenkori szükség szerint. Hanem Krisztus Egyháza, az Úr műve, tehát annak kell maradnia, aminek Krisztus akarta és alapította, különben nem Egyház többé. Vitathatatlan tény, hogy az Úr művének folytatását — Péterrel az élükön — a Tizenkettőre bízta. Az apostolok nyomába lépnek azután, Péter utóda köré csoportosulva, a püspökök. Tehát az Egyház fejlődése homogén. Erről már a 2.századtól kezdve (Antiochiai Ignác, Lyoni Ireneusz) vannak adataink. Az Egyház nemcsak látható társaság, hanem lelki valóság is; de misztérium-jellege nem zárja ki a jogi szerkezetet sem. Tanítás van rábízva, Isten igéje, a hit letéteménye. Ezt a hitet az Egyház minden tagjának meg kell tartania, de hirdetése és épen őrzése Jézus megbízása értelmében az apostolok dolga (Mt 28,19-20), valamint azoké, akiknek ők kézrátétellel átadták ezt a hatalmat (2Tim 4,1-2). Az igehirdetésbe természetesen beletartozik az igazság megvédésének joga és megtételének kötelessége is. Mellettük — az első teológustól, Páltól kezdve — mindig voltak az Egyházban egyháztanítók, „doktorok“ is, akik az Egyház tanítását magyarázták. A tanítók között nincs apostoli utódlás. Nem az Egyház mesterei (magisztérium), csupán mesterek az Egyházban, az apostoloknak ill. utódaiknak irányítása alatt. Működésük azonban nélkülözhetetlen: feladatuk a hit megvilágítása, elmélyítése, védelme, azoknak a feladatoknak előkészítése, amelyeknek elvégzésére a hierarchia illetékes. (Vö. „Dei Verbum" konstitúció 12.) Majd így folytatja:

Mielőtt megvizsgálnánk, hogyan jusson egyetértésre tekintély és gondolkodás, jó lesz látnunk mindkettő határait.

Az Úr Jézus örök fennállást ígért Egyházának: a hálál vagy a gonosz szellemek hatalma nem vesz erőt rajta (Mt 16,18). Ez az ígéret biztosan

70