Szolgálat 16. (1972)

Eszmék és események - A faji megbékélés szentje (Temel M. Amata)

tisztára moshatom szappannal, de könnyzápor sem moshatja le lelkemről az irgalmatlanság bűnének súlyát.“ Rengeteg alamizsnát osztott: egy-egy gazdag, akinek felébredt a lelkiismerete, a jóvátételt az ő kezébe tette le, később maga a hatóság is rendelkezésére bocsátott összegeket, hiszen ő tudta legjobban, hol legnagyobb a nyomor. Átlag 165 szegényt táplált rendszeresen és hetenkint 2000 dollárt osztott szét; így segített fel hajótörötteket, szemérmes szegényeket. A test mellett a lelket is gyógyította, művelte. Igazi misszionáriusként foglalkozott a farm színes munkásaival, vasár- és ünnepnapjainak sok óráját szentelte nekik egy-egy fa alatt. Járta a közeli néger falvak kunyhóit. Az ő szavát nagyobb bizalommal tudták fogadni, s nem egyszer követték megtérések oktatását. De amivel legjobban megelőzte korát, az elgondolásainak nagyvonalúsága volt. Tudta, hogy a pillanatnyi segítség nem elég: tartósan akart gondoskodni védenceiről. Nagy nehézségek között, szinte hihetetlen szívóssággal felépítette Lima első otthonát elhagyatott fiúk és leányok számára. Az intézmény ma is fennáll és az ő nevét viseli. Még életében átvette a város, de igazgatását őrá bízták. Legnagyobb öröme volt, amikor gondozottjai boldogan körülvették, vagy az iskola padjaiban látta őket. Az iskola végeztével is támogatta őket, kenyérkereső pályához, a lányokat kelengyéhez juttatta. A szegényekre való tekintettel gyümölcsfákat ültetett az út szélén, sőt 300 évvel ezelőtt már a földreform gondolatáig is eljutott, így nincs mit csodálnunk, ha XII. Pius pápa őt szemelte ki Peru szociális intézményeinek pártfogójává.

A kolostorban ismerték életszentségét és gondosan följegyezték nem egyszer csodás gyógyításait, jövendöléseit, s az életében tapasztalt egyéb rendkívüli dolgokat. Nemrég mondta valaki a kalkuttai Teréz nővérrel kapcsolatban: sok csodásat beszélnek róla, de erről közelebbit nem tudok, illetve ha úgy van, az egészen természetes. Valahogy így vagyunk Márton testvérrel is. A hitnek és szeretetnek ilyen sugárzóereje „természetesen" töri át a földi korlátokat.

Az 1639. év októberének végén a szent szokott kopott köntöse helyett új habitusban jelent meg. Az újoncmester tréfás megjegyzésére azt válaszolta: ebben fogják eltemetni. Nemsokára lázasan ágynak dőlt. Betegsége hírére megindult a zarándoklás a kolostor felé. Fernando de Bobadilla, az alkirály volt az első, nyomában a mexikói érsek, prelátusok, városi vezetők hosszú sora. Az alkirály megvárta, míg a haldokló elragadtatásából magához tér, aztán megcsókolta kezét és térdenállva kérte közbenjárását a jó halál kegyelméért. Nov. 3-án halt meg a Hiszekegy imádkozása közben, ezeknél a szavaknál: „Et homo factus est“.

A képen, amely előtt minduntalan elhaladok, egy felhő fölött térdelve, összekulcsolt kézzel és gondterhes arccal tekint — nem extatikus nézéssel az égre, hanem földi hazájára, mintha most is keresné, ki szorul rá legjobban segítségére. A fajüldözés, diszkrimináció, háborúk, szétesett családok világá69