Szolgálat 16. (1972)

Eszmék és események - A faji megbékélés szentje (Temel M. Amata)

anyjának, Velazquez Annának szülei ilyen behurcolt négerek voltak. A szép rabszolgalány megtetszett Don Juan de Porresnek, aki mint magasrangú államhivatalnok szolgálta a spanyol érdekeket. Csak hat év telt el még azóta, hogy Pizarro az inkák aranyhegyén fölépítette Lima városát. Itt születik meg Márton 1579-ben. Apja szégyellj a színesbőrű fiút, és a második gyermek, egy leányka megszületése után eltaszítja magától Annát.

Lima a kiáltó ellentétek városa: élvezetekben tobzódó, dúsgazdag európaiak és a legnagyobb nyomorban tengődő bennszülöttek állnak egymással szemben. Az anya nehéz munkával, leginkább mosással neveli két gyermekét. Később apjukban, aki akkor már Panama kormányzója, fölébred a lelkiismeret, és gondoskodni kíván fia neveléséről. De addigra már kitörölhetetlenül leikébe vésődtek gyermekkorának emlékei: a családi tűzhely melegét nem ismerő hontalanok, az utca szennyében felserdülő fiatal bűnözők, templomok lépcsőire, árokszélre kitett ártatlanok képe. Hálával gondol anyjára, aki nem szolgáltatta ki ennek a sorsnak, és belenevelte a maga mély jámborságát.

Borbélyinasnak ment, amivel abban az időben velejárt az orvosi mesterség is. Márton bámulatos tehetségnek bizonyult ezen a téren. 13-14 éves korában már önállósította magát, s alig győzte ellátni sok betegét. A szegényeket ingyen kezelte, sőt amire anyjának keresetéből nem volt szüksége, azt is köztük osztogatta szét. Ha imádságára nappal nem jutott idő, azt az éjszakából pótolta. Nagy csalódás volt a limaiaknak, amikor a 15 éves fiatalemberről kiderült, hogy ott akarja hagyni a világot: fölvételt kért és kapott a domonkos kolostorba mint ún. „oblatus“, akinek kötelezettségei a renddel szemben a laikus testvérekével egyenlők, de fogadalmat nem tesz és a rend is bármikor elbocsáthatja. Hogy ebben a minőségben vették fel, az persze nem rajta múlt, hanem származásán. Néhány év múlva elöljárója maga ajánlotta neki a fogadalmak letételét. (Érdekes, hogy ugyanebben a korban, ugyanebben a városban élt Limai Szent Róza és egy harmadik domonkos szent, Márton legjobb barátja, B. Massias János testvér is.)

A kolostorban most már szabadon élhetett az ima és az önsanyargatás vágyának. Sejthetjük, hogy nem egy alapos megalázásban is része volt, amelyeket hősies türelemmel és Isten gyermekeinek szelíd öntudatával viselt el. Kivette a részét az otthoni munkából, de mint oblátus ki Is járhatott. Előző hivatását nem hagyta abba, inkább egyre tágult segítségének köre. Ha végigment az utcán, szenvedő el nem kerülte figyelmét. Jótanácsot osztogatott, sebre való kenőcsöt, gyógyító cseppeket, vagy ha a megfelelő orvosság nem volt nála, a kolostorba rendelte az illetőt, az éhezőkkel együtt, akiknek ott enni adott. így sokszor hosszú sorok vártak rá, mire visszajött. Nem egyszer a kolostorban adott szállást hajléktalanoknak, ápolásra szoruló betegeknek. Nem csodálhatjuk, hogy nem mindenkinek volt ínyére ez a nagylelkűség, kivált járvány idején. Meg is tiltotta neki a prqvinciális. Csakhogy ez a megtestesült szerénység még az elöljáró előtt sem hátrált meg olyan könnyen, ha emberéletről, szenvedés enyhítéséről volt szó: „Az ágyneműt

68